Kezdőlap‎ > ‎Magamról‎ > ‎

Egy példakép

               

https://drive.google.com/open?id=1hl2vclwz0E3Xl1r4qWRUs7hduybMHQFR
                                                                 (Jobban olvasható PDF formátumban)


„A feltűnés és a zaj nélküli munkát és cselekedeteket szerettem mindig. A jól elvégzett eredményes munkáért sem vártam soha köszönetet.”[1]

 

Schuler Dezső életrajza

(Összeállította: Győri Péter, 2017)

Schuler Dezső a XX. sz. első felében több, mint negyven éven keresztül dolgozott a főváros szolgálatában. Évtizedeken keresztül Budapest szociális- és lakáspolitikájának egyik meghatározó szereplője: öt éven keresztül vezeti a szociális ügyekért felelős fővárosi ügyosztályt, három éven keresztül tölti be az illetékes alpolgármesteri tisztséget, egészen 1939. évi lemondásáig.

Nélkülözhetetlen monográfiák szerzője, köztük az „A hajléktalanság kérdése a székesfővárosban” (1935) köteté is. Munkásságáról, életéről feldolgozást nem találtam, ezért magam próbáltam összeállítani legalább vázlatos életrajzát.[2] Egyike személyes példaképeimnek.

 A mai Szerbiában, a döntően németajkú, evangélikus vallású, vajdasági Újverbász községben született, 1881. május 23-án.[3] Schuler Dezső családja római katolikus vallású. Apai ágon felmenői kántor tanítók, anyai ágon felmenői evangélikus papok. 5 éves, amikor szüleivel 1886-ban Budapestre költöznek, itt édesapja  székesfővárosi elemi iskolai igazgató volt. Édesanyja a négy gyerek mellett már más munkát nem vállalt.

Középiskolai tanulmányait a Piarista  Főgimnáziumban végezte, itt érettségizett 1899-ben. Ezt követően a Pázmány Péter Tudományegyetemen folytatta államtudományi tanulmányait (1903-ban kapta meg diplomáját, angolul, németül és franciául beszélt), de már tanulmányai alatt elkezdi kenyér kereső munkáját, 18 évesen, 1899-től a főváros szolgálatában dolgozik.[4]

 A székesfővárosi kisegítő dijnokságtól a tanácsnoki tisztségig  (1899 – 1931)

 

Kisegítő díjnokként kezdte a  Katonai és Illetőségi Ügyosztály Illetőségi alosztályán, egy ügyosztály-vezető, alosztályvezető, tanácsjegyző és fogalmazó alatt, 12 másik beosztottal együtt. (Ekkor még a Kerepesi út (mai Rákóczi út) 3. sz. alatt lakik.)

Öt éves itteni szolgálat után, 1904-ben az V. kerületi elöljáróságnál a közjótékonysági és gyermekvédelmi ügyek előadója lett, bevonul egyéves önkéntes katonai szolgálatra, s ezalatt, 1905-ben tanácsi fogalmazó-gyakornokká választották.

Katonai szolgálatának befejezte után a Közjótékonysági Ügyosztályba került, ahol úgyszólván megszakítás nélkül a háború kitöréséig teljesített szolgálatot egy tanácsnok, egy tanácsjegyző, egy fogalmazó alá fogalmazó-gyakornokként beosztva.

A Közjótékonysági Ügyosztályhoz tartozott ekkor:

1. A szegényügy általában.

2. A szegényházak, árvaházak, szeretetházak, szülő- és lelenczházak, menedékhelyek, javító-intézetek és a társadalom által szükségelt egyéb jótékony intézmények létesítése és kezelése.

3. Minden jótékonysági természetű alapítvány kezelése.

4. A székesfővárosi jótékony intézetek mindennemű követeléseinek, továbbá a közjótékonysági hagyományoknak és adományoknak biztosítása, beszedése és behajtása iránt való intézkedés.

5. Tűzrendészet, tűzoltói és színházvizsgálati ügyek.

6. Egyesületi és betegsegélyző pénztári ügyek.

7. Az Albrecht Hildegarde alapítvány kölcsönügyei.

Idetartoztak a következő intézmények:

1. Székesfőv. József-fiárvaház. (VIII. Üllői út 76.)

2. Székesfőv. Mayer Ferencz árvaház. (I. Városmajor u. 31.)

3. Községi szeretetház. (II. Lövőház u. 36.)

4. Székesfőv. Erzsébet leányárvaház. (VII. Rottenbiller u. 50.)

5. Székesfőv. Erzsébet szegényház. (VII. Alsóerdősor 7.)
6. Székesfőv. tűzoltóság. (VIII. Kun u. 2.)

(Hivatalos munkája mellett aktív tagja különböző szociális egyesületeknek, éveken keresztül titkári a VIII. kerületi Általános Közjótékonysági Egylet titkára.)

 1908-ban fogalmazóvá léptették elő, majd 1910-től már fogalmazó a Közjótékonysági Ügyosztályon de ezzel párhuzamosan 1914-ig felváltva még a VIII. kerületi előljáróságon is dolgozik.

Az 1911-1912. évi Bárczy-program keretében az Üllői út és Haller utca sarkán megépült, fővárosi kezelésben lévő hatalmas tisztviselőházba költözik több más tisztviselővel, főtisztviselővel együtt.[5] Az elkövetkező két évtizedekben folyamatosan itt lakik, egészen 1933-ig. Az önálló lakásba költözés egyben családalapítás is, 1912-ben megházasodik (felesége felmenői között is találunk papokat[6], felesége is pedagógus[7], akárcsak apja-anyja), a halálukig tartó szerelemházasságból azonban - három gyerekük közül - az első életben maradó gyerek csak kilenc év múlva jön majd a világra.[8] 

Az első világháború kitörésekor, 1914-ben, 33 évesen tartalékos hadnagyként bevonult a 44. honvéd gyalogezredbe és harminchét havi frontszolgálatot teljesített, elsősorban Szerbiában, majd az isonzói olasz fronton. (Főhadnagyként szerelt le, szolgálatát több kitüntetéssel honorálták: III. osztályú katonai érdemkereszt, bronz- és ezüst Signum Laudis és Károly-csapatkereszt.)

 1917. szeptemberében felmentették a katonai szolgálat alól, tanácsjegyzői kinevezést kapott és rábízták a Szociálpolitikai Ügyosztályban az étkeztetési akció megszervezését és a központi konyha üzemének megindítását. Az étkeztetési akció lebonyolítása során is nagy súlyt helyezett az ún. hatósági munka és az ún. társadalmi tevékenység összekapcsolására. Az eredmények láttán 1919. őszén József Ferenc királyi herceg bevonta az akkor megindított  inségenyhítő akció vezetésébe, 1921-ig a Fővárosi Népjóléti Központ népélelmezési kirendeltségének vezetője volt. [9]

A háborút követően, 1922-ben (ekkor 41 éves) főjegyzővé lépett elő, s a továbbiakban a Közjótékonysági Ügyosztály, majd  Közjótékonyság és Szociálpolitikai Ügyosztály helyettes vezetőjeként szolgálta a várost Lobmayer Jenő dr., majd Liber Endre tanácsnok, ügyosztály-vezető alatt egészen 1931-ig, vagyis kilenc éven keresztül. (Ebben as időben a IX. ügyosztályhoz tartozott a közművelődési osztály ügyköre is.) Idetartoztak a következő intézmények:

Erzsébet szegényház
Szeretetotthon
Alföldi utcai menház
Angyalföldi úti menház
II. Szegényház utcai menház 
Rottenbiller utcai menház
Kamaraerdei szegényház
Városi nyilvános könyvtár

Múzeumok (Fővárosi múzeum: (VI. Stefánia út), Aquincumi múzeum, gróf Zichy Jenő múzeum (I. Verpeléti út 3.) 
Népszálló (VI. Aréna út 150—152.)

1925-ben a fővárosi lakásínség megoldására - több bizottsági taggal együtt - nagyszabású lakásépítési programot dolgozott ki, mely intézkedéseket tartalmazott a háborút követő szabad lakásforgalomra való áttérés érdekében is. Tanácsnoka, Liber Endre őt bizta meg az építkezési ügyekkel, így tevékeny részese volt a főváros kislakás-építésí akciójának is. Később részt vett az új lakásbérleti szabályrendelet előkészítésében,  szakértelmére figyelemmel a polgármester bécsi és berlini lakásügyi kongresszusokra küldte ahol - német, francia és angol nyelvtudását alkalmazva – gyarapította jártasságát e területeken is. 

1929-ben a kormányzótól megkapja a Vöröskereszt Érdemkeresztjét „a rendkívüli tél és az ezzel kapcsolatos nyomorúság leküzdésénél szerzett érdemei elismeréséül”.

 A székesfőváros közjótékonysági tanácsnoka (1931 - 1936)

 Az 1931. márciusi tisztújítás során választják meg tanácsnoknak. Öt éven keresztül, immár tanácsnokként ő vezeti a Közjótékonysági és Szociálpolitikai Ügyosztályt, 1936-ig. Ebben az időben (1933-ban) átköltözik az Üllői úti fővárosi tisztviselőházból Budára egy XII. Tárogató úti saját lakásba, általa építtetett villába.[10]

 Ahogy hivatalos életrajza említi:

 „elsősorban az inség leküzdése érdekében a főváros szegénygondozási rendszerét szervezte át, majd az inségenyhités kimélyítése érdekében egybekapcsolta a főváros és a társadalmi jótékony egyesületek tevékenységét, bevezette a munkakészség igazolása ellenében való segélyezés rendszerét és a kormányzóné fővédnöksége mellett megalakította a főváros Embervédelmi, Társadalmi és Szegényügyi Bizottságát.  Nagy súlyt fordított mindenkor a gyermeküdülők és napközi otthonok, a szeretetotthonok és menhelyek fejlesztésére és hivatali munkakörében kifejtett tevékenységének elismeréséül több kitüntetés osztályosa is lett. Megkapta a Magyar Vörös Kereszt érdemkeresztjét. később kormányzói elismerésben részesült.”

 Az 1931-1936 közötti évek, a begyűrűző világgazdasági válság évei, a világháborús kötött lakásgazdálkodás feloldásának évei igencsak sűrű teendőket jelentettek a főváros szociálpolitikai vezetése részére. Évente téli krízis akciókat szerveztek (telente naponta mintegy 70 ezer embernek), folyamatos ún. ínségenyhítő munkát kellett végezni (a munkanélküliek megélhetése érdekében, segélyezéssel, szükségmunkával), ehhez csatlakozott a gyerekek nyári üdültetésének megszervezése (mintegy 15 ezer gyerek nyaranta), fenn kellett tartani a meglévő intézményeket, s egyben újakat is folyamatosan létre kellett hozni például a hajléktalanná vált családok, emberek részére. Igen sok teendőt jelentett a kilakoltatások megelőzése, mérséklése is. Mindehhez folyamatosan a kormányzat részleges támogatását is meg kellett szerezni. Konzervatív, keresztény és szocialista elvek vezérelték munkájában, magánéletében is. [11]

 Kiterjedt szervező tevékenysége mellett folyamatosan közvetlenül is foglalkozott a hozzá, mint illetékes tanácsnokhoz forduló emberek személyes ügyeivel.[12]

„A FERENCVÁROSI KISERDŐ BÓDÉLAKÓI A VÁROSHÁZÁN. A kora délelőtti órákban nagy feltűnést keltett a városházán rosszruházatú, rongyos, szegény emberek nagyszámú csoportosulása. Egyre többen és többen jöttek, úgyhogy fél 11 óra felé már több, mint százan verődtek össze az I. emeleti folyosón, a polgármesteri hivatal előtt. Röviddel azután felsorakoztak és kiderült, hogy a ferencvárosi u.n. kiserdőn lévő nyomortelep lakóinak küldöttsége akar a polgármester elé jutni, mert az a hir terjedt el közöttük, hogy az egész telepet megszüntetik és a kalyibákat lebontják. Ennek a híresztelésnek tényleg volt valami alapja, mert a közelmúlt napokban 14 családot kilakoltattak és bódéjukat a hatóság lebontatta. A küldöttséget Pap Ernő a Független Frontharcos Párt ügyvezető elnöke vezette. A polgármester megbizásából Schuler Dezső szociálpolitikai tanácsnok hallgatta meg a küldöttség vezetőinek előadását és kéréseit. Schuler Dezső tanácsnok válaszában közölte, hogy a fővárosnak nincs szándékában a telepet lerombolni, a szegény emberek hajléktalanná tenni (sic!), ellenkezőleg, arra törekszik, hogy sorsukon, úgy mint eddig, most is könnyítsen. Lehetetlen azonban máskép a telepet fenntartani, csak úgy, ha ott a rendet és a biztonságot a telep lakóinak összessége érdekében betartják.. Történt ugyanis, hogy lelkiismeretlen üzérek a főváros területen létesített hevenyészett bódékat és a hozzátartozó kis udvarokat újabban adták-vették, valóságos kereskedést űztek velük, a nyomorult embereket kizsarolták, s újabban elharapódzott a kétes elemekből összeverődő albérlők felfogadása, amit közbiztonsági szempontból nem lehet megengedni, mert a telep nyugalma azt követeli, hogy ezt ne engedjék meg, mert csak igy lehet elhárítani a rendőri razziákat, Az is megtörtént, hogy vidéki emberek eladták falusi házukat, szónélkül beköltöztek a telepre, bódét épitettek, vagy bódét vettek és jelentkeztek a városnál állandó segélyért. Mivel a figyelmeztetések nem használtak, a főváros a renitenskedő elemeket a telepről kilakoltatta és 14 bódét tényleg lebontatott. A szóbanforgó egyének eltávolítása azonban a kiserdő 3000 lakója érdekében történt. A küldöttség közbenjárására a szociálpolitikai tanácsnok úgy intézkedett, hogy a 14 közül 12-nek megengedte a telepen való további ottmaradást, kettőt azonban örökre kitiltott, egyuttal megnyugtatta a küldöttséget, hogy a főváros a karitatív szolgálatot ezentúl is változatlanul fenntartja, de csak úgy, ha a telep rendjét és nyugalmát minden körülmények között biztosítják. A küldöttség a választ megnyugvással vette tudomásul és legnagyobb rendben eltávozott a városházáról.”[13]

 De amikor egy abszurd konfliktus hatására[14] az akkori Jugoszláviából több ezer magyar nemzetiségű menekült árasztotta el egyik napról a másikra az országot, s közülük több százan Budapesten kerestek ideiglenes menedéket, akkor is hirtelen akcióba kellett lépni.

 „JUGOSZLÁVIÁBÓL MENEKÜLT MAGYAROK

Elsősorban a Kerepesi-úti új menhely jöhet számba etekintetben, azután a kivándorlók otthonát fogják felhasználni és szó van arról is, hogy a mezőgazdasági kiállítás és lóvásártelep egyes pavillonjait rendezik be a kiüldözött, földönfutó magyarok befogadására. Schuler Dezső tanácsnok a délelőtt folyamán érintkezésbe lépett a központi ágyraktár vezetőségével, hogy a főváros a szükséges felszerelést kölcsönkapja. Amennyiben szükségesnek mutatkozik, úgy a menekültek elhelyezésére használják fel átmenetileg a lebontásra ítélt tabáni Fehérsas-téri iskola épületét is. A fővároshoz érkezett értesítés szerint holnap hajnalra két újabb menekültcsoport érkezése várható. A Nyugati pályaudvarra 220, a Keleti pályaudvarra 30 menekült érkezését várják. A holnapi nap folyamán Liber Endre h. polgármester a további intézkedések megbeszélésére a belügyminisztériumba megy és jelentést tesz az eddigi intézkedésekről. A kiüldözött magyarokat élelemmel a főváros étkeztetési akciója látja el.”[15]

 De a legfőbb területe a lakásügyek és a hajléktalan ügyek voltak.

 „EZERHÁROMSZÁZ HAJLÉKTALANNAK AD OTTHONT A FŐVÁROS. A székesfőváros lakosságának helyzete már régebben szükségesnek mutatta a szegényházi es menhelyi férőhelyek számának szaporitását. Korábban négy kisebb hajléktalan menhelye volt a fővárosnak, amelyeket azonban az utóbbi időben szegényházzá alakitottak át és pótlásukra két, nagyobb szabású uj menhelyet állitottak fel. Az egyik menhely a nyolcszáz férőhelyes Kerepesi-uti menhely, amelynek kizárólag férfi lakói vannak és amelyet 1935-ben adtak át rendeltetésének. A másik hajléktalan menhelyet a Pillangó-utcában rendezte be a székesfőváros, férfiaknak és nőknek vegyesen, ötszáz férőhellyel. Ennek a menhelynek megnyitása most volt, egyelőre azonban nincs minden hely elfoglalva, mert a lakók száma ezidőszerint mindössze kétszáz. Az uj hajléktalan menhelyeknél a múlthoz képest két ujitás van, Az egyik az, hogy a menhelyekben a lakók étkeztetéséről is gondoskodnak, emellett pedig lehetővé teszik a bennük való nappali tartózkodást is. A higiéné követelményeire is figyelemmel voltak, s a Pillangó-utcai menhelyen fürdőberendezést és fertőtlenitő berendezést is létesítettek. A második ujitás az, hogy a Pillangó-utcai menhely területén 1936. február 1-től kezdődően központi iroda fog működni, amely a főváros területén lévő valamennyi hajléktalan magánost nyilvántartásba foglal. A Pillangó-utcai menhelyet házi ünnepség keretében adták át rendeltetésének és azon a polgármester képviseletében Schuler Dezső tanácsnok jelent meg, A megnyitáson résztvettek a közjótékonysági szakbizottság tagjai is, akik közül Michalovits Zsigmond tb. kanonok, herminamezei plébános meg is áldotta az uj népjóléti intézményt.”[16]


Liber Endre alpolgármester közvetlen munkatársaként jelentős szerepe volt a „Székesfőváros 1936. évi lakásbérleti szabályrendelete” megalkotásában, mely hosszú éveken keresztül hatást gyakorolt  Budapest lakásbérleti viszonyaira. 

 „Szendy Károly polgármester-h.elnök bejelenti, hogy a mai folytatólagos rendkívüli közgyűlés tárgya a székesfőváros új lakásbérleti szabályrendelet-tervezetének a m. kir. igazságügy-miniszter és a m. kir. belügyminiszter által módosított szövege tárgyában elkészült előterjesztés feletti határozathozatal.

Liber Endre alpolgármester a polgármester nevében hosszabb felszólalás keretében általánosságban válaszol a szabályrendelet-tervezet tárgyalása során a törvényhatósági bizottság tagjai részéről benyújtott indítványok tekintetében.

Ezek után dr. Schuler Dezső tanácsnok egyenként felolvassa a szabályrendelet-tervezet egyes szakaszaihoz benyújtott indítványokat, Liber Endre alpolgármester a polgármester nevében egyenként megteszi a benyújtott indítványokra javaslatait és a közgyűlés sorrendben egyenként határoz a szabályrendelet-tervezet szakaszai felett….

Szendy Károly polgármester-h.elnök úgy a székesfőváros vezetősége, mint egész közönsége és minden polgára nevében köszönetet mond a törvényhatósági bizottság tagjainak azért a pártatlan, közérdekű és értékes munkásságért, amellyel az új lakásbérleti szabályrendelet megalkotását elősegítették.

Dr. Bocsáry-Spúr Kálmán bizottsági tag a székesfőváros egész lakosságának nevében elismerésének ad kifejezést a lakásbérleti szabályrendelet előkészítésének 9 éves elmélyedő és termékeny munkájáért mindazoknak, akik annak létrehozásában komoly munkát végeztek és kimagasló eredményt értek el.” (1936. március 4.)[17]

 Liber Endre alpolgármester 1936. szeptemberében bekövetkezett halálát követően, 1936. decemberétől Schuler, immár alpolgármesterként irányítja a főváros lakás- és szociálpolitikai ügyeit.

„SCHULER ALPOLGÁRMESTER ELŐADÁSA A FŐVÁROS LAKÁSPOLITIKÁJÁRÓL. A Lipótvárosi Társaskör csütörtökön este előkelő és nagyszámú közönség részvételével ünnepi összejövetelt tartott, amelyen dr.Schuler Dezső alpolgármester a főváros lakáspolitikájáról értekezett. Körvonalazta a lakáspolitika céljait, hangsúlyozta, hogy a hatósági lakáspolitika elsősorban a családi élet alapfeltételét: az otthont igyekszik mindenki számára biztosítani, majd részletesen ismertette az alpolgármester azokat az eszközöket, amelyeket a hatóság ennek a célnak elérésére alkalmaz.

A továbbiakban kifejtette Schuler Dezső alpolgármester, hogy miért kell a hatósági lakáspolitikának a polgári középosztály és még inkább a munkásosztály széles tömegeinek elhelyezésére szolgáló.megfelelő bérű lakások bérlésének lehetőségét biztosítani. Rámutatott arra, hogy a házbirtok a nemzeti vagyon olyan jelentős része, amely válságos időkben a bérlők érdekeinek figyelembe vételével joggal számíthat a hatóság védelmére. Fejtegetései során az alpolgármester ismertette a főváros lakáspolitikai tevékenységét, az első hatósági lakásépítkezés megindításától kezdve a mai napig.

A főváros szociális lakáspolitikai tevékenységének kettős irányára mutatott rá az illusztris előadó, egyrészt az olcsóbérü kislakások iránti keresletet igyekszik a főváros a magánépítő tevékenység serkentésével és a hatósági építkezéssel kielégíteni, másrészt arra törekszik, hogy a hajléktalan családok elhelyezését biztosítsa.

Befejezésül ismertette az alpolgármester Szendy Károly polgármesternek a hatósági kislakás-épitkezés újabb megindítása, a szükséglakás építésének folytatása és a magánépítő tevékenységnek újabb lendületbe hozása érdekében a közeljövőben a fővárosi törvényhatósági bizottságának közgyűlése elé terjesztendő javaslatát, amelyben az olcsóbérü kislakások építésének biztosítása érdekében a kormányhatóságtól megfelelő adómentesség engedélyezését kéri. A megjelent előkelő közönség rendkívül nagy figyelemmel hallgatta a rendkívül érdekes fejtegetéseket és hosszasan ünnepelte Schuler Dezső alpolgármestert.”[18]

Az alpolgámesteri beiktatás (1936)

 1935-ben kormány-főtanácsosi címet kapott. 1936-ban választották alpolgármesternek, három évig tölti be ezt a magas tisztet.[19] Igencsak megadták a módját e magas tisztségre történt beiktatáskor:

 A polgármester, s az összes fővárosi főtisztviselők, úgyszintén a törvényhatósági bizottsági tagok nagyrésze is feketébe öltözve jelentek meg a január 27-én, szerdán tartott törvényhatósági bizottság rendes közgyűlésén.[20] Szendy Károly polgármester megnyitotta az ülést és bejelentette, hogy a Kormányzó legfelsőbb elhatározásával dr. Schuler Dezső alpolgármestert a belügyminiszter előterjesztésére ebben az állásban megerősítette. Egyszersmind javasolta, hogy az uj alpolgármestert a törvényes eskü letétele végett Szőke Gyula bizottsági tag vezetésével küldöttségileg hivja meg a közgyűlés szine elé.

A polgármester az alpolgármester megérkezéséig a közgyűlést felfüggesztette. Szünet után a közgyűlési terembe belépő Schuler Dezső alpolgármestert a közgyűlés tagjai hosszantartó, élénk éljenzéssel és lelkes tapssal fogadták, A polgármester ezután felkérte Schuler Dezsőt, hogy az esküt tegye le. Az eskümintát Farkas Ákos tanácsnok olvasta fel.

 

A hivatali eskü letétele után Szendy Károly polgármester a következő beszédben üdvözölte az új alpolgármestert:

»Méltóságos Alpolgármester Úr! A hivatali eskü letétele után az egész közgyűlés és a magam nevében is meleg érzéssel üdvözlöm Önt, mint a közgyűlés által csaknem egyhangúan megválasztott és a Kormányzó Úr Őfőméltósága által megerősített alpolgármestert.
Igen nehéz időkben érte Önt ez a nagy megtisztelés, ez a nagy kitüntetés, amit az alpolgármesteri megválasztás jelent. Valamennyien, a közgyűlés is, én is a polgármester, igen nagy várakozással tekintünk az Ön jövendő működése elé. Megállapítom azonban, hogy ennek a mi várakozásunknak igen erős és komoly alapjai vannak. Ezek az alapok az Ön eddigi becsületes, tisztességes, szakértő főtisztviselői működése, az Ön tisztes és vallásos magánélete.

Ön, alpolgármester úr, nehéz örökséget vett át. Néhai Liber Endre örökét veszi át, néhai Liber Endre által megkezdett feladatok megoldását kell Önnek tovább vinnie és befejezéshez juttatnia. Én azt hiszem, hogy a közgyűlésnek igen szerencsés volt a választása, amikor Önt választotta meg, mert méltóbban Liber Endre örökét senki sem viheti tovább, mint Ön, aki több évtizeden át az ő első munkatársa volt. Az autonómia alapja nemcsak a jog, hanem az Íratlan erkölcsi törvények is, amelyek a szívekbe vannak beírva. Én, mint ennek a törvényhatóságnak első tisztviselője, büszke vagyok Budapestre, büszke vagyok Budapest törvényhatóságára, mert minden nagy ügyben ezek az örökértékű erkölcsi törvények vezetik ezt a törvényhatóságot. Az Ön megválasztása is ebből a szempontból és ezeknek az erkölcsi törvényeknek az alapján történt. Az Ön hosszú, becsületes, a fővárosnak mindig hasznot hajtó, a főváros érdekeit mindig szem előtt tartó működése volt az alapja az Ön megválasztásának. Az alpolgármesteri állás méltóságot és jogot ad, de mint minden közbizalomból eredő jog, igen nagy felelősséggel jár. A törvényhatóság bizalma azért állította Önt erre a magas állásra, hogy élő példaképe legyen a köztisztviselő hivatásának, a törvényhatóság, az autonómia iránti hűségnek és éber őre legyen az autonómia anyagi és erkölcsi értékeinek. Törvénytiszteletet, pártatlan igazságosságot, erős nemzeti érzést és alkotmányos szellemet követel Öntől az Ön hivatása, amelyre Önt a közgyűlés elhívta. Én Isten áldását kérem az Ön jövőbeli, további nehéz munkájára."

 

Dr. Schuler alpolgármester az alábbiakban válaszol:

»Méltóságos Polgármester Úr! Mélyen tisztelt Közgyűlés! Ebben az ünnepélyes pillanatban legelső kedves kötelességemnek azt tekintem, hogy a Kormányzó Úr Őfőméltóságának mélységes hódolattal hálás köszönetemet jelentsem azért a legfelsőbb elhatározásáért, amivel engem alpolgármesteri állásomban megerősíteni kegyeskedett. Az a méltatás, megbecsülés és szeretet, ami a polgármester úr Őméltósága imént hozzám intézett beiktató beszédéből engem köszöntött, de az egész mélyen tisztelt Közgyűlésnek felém áradó érzése is szívem mélyéig meghat és megtisztel. Méltóztassanak megengedni, hogy a méltóságos polgármester úrnak, de a törvényhatósági bizottság közgyűlése minden egyes mélyen tisztelt tagjának ezért, de egyúttal majdnem egyhangú megválasztásomért is mélységes, el nem múló hálámat és mély tisztelettel előterjesztett köszönetemet kifejezhessem. Sohasem fogok megfeledkezni arról, hogy ebbe a díszes, de nem könnyű és felelősségteljes alpolgármesteri tisztségbe a törvényhatósági bizottság közgyűlésének bizalma és a polgármester úr bizalma emelt. Minden törekvésem az lesz, hogy ezt a bizalmat minden irányban és a legteljesebb mértékben kiérdemelhessem. A polgármester úr Őméltósága is említette, hogy az alpolgármesteri székbe iktatás Örökség átvételét is jelenti. Nagynevű elődök örökségét veszem át, akik nagyok voltak a főváros szeretetében, tudásban és alkotásokban. Közvetlen elődöm, a felejthetetlen és áldott emlékű Liber Endre is szívének utolsó dobbanásáig minden erejét ennek a városnak áldozta. Boldog leszek, ha a nagy elődök örökségét, mint méltó utód gondozhatom.

Alpolgármesteri tennivalóimban új utakra nem térhetek. A törvényhatósági bizottság közgyűlési akaratának végrehajtója a magyar székesfőváros közigazgatásának felelős vezetője a polgármester úr őméltósága. Az én célkitűzésem, tehát a polgármester úr célkitűzései lesznek. A törvényhatósági bizottságnak, a polgármester úrnak, de egyúttal a székesfővárosi önkormányzat minden egyes szervének teljes tudásommal, erőmmel és mindig rendelkezésére állok a jogszabályok és a tiszta erkölcs keretei között — akár a helyi önkormányzat alkotmányának annyira életbevágóan fontos védelméről, akár a hozott határozatok végrehajtásáról, akár arról legyen szó, hogy tájékoztatással, kezdeményezéssel a jövőn munkálkodjam. Ebben a komoly törekvésben múltamra akarok építeni. Mindig meggyőződésem volt az, hogy a közület legelső kötelessége — amennyire egyáltalában lehetséges — intézkedéseivel biztosítani azt, hogy minden egyes dolgozni tudó polgár a maga erejéből tarthassa el magát és ezzel értékes tényezője legyen a városnak és magának a nemzetnek is a haladás érdekében. Ha azonban a leggondosabb törekvés és munkakészség ellenére egészben, vagy részben a polgár ezt elérni nem tudja, akkor meggyőződésem szerint a városnak és az országnak kötelessége és érdeke, hogy a bajba jutottakat és az eltartásra szorulókat a jobb jövő számára átmentse. Azt hiszem, a jövőben is akkor fogom a közérdeket a legnagyobb mértékben szolgálni, ha azokat az intézkedéseket fogom munkálni, amelyek annak érdekében történnek, hogy gazdaságilag minél nagyobb jólétet érhessen el a keresztény Magyarország székesfővárosának minden egyes polgára.

Hiszem és vallom magam is a szociális intézkedésekkel megalapozott gazdasági és kulturális haladás elsőbbségét. De ép úgy vallom azt is, hogyha ez teljesen el nem érhető és az embert, a munkát veszély fenyegeti, akkor elpusztul a veszélynek kitett ember és a munka, a munkás megmentése és a közösség számára való átmentése szintén elsőrendű kötelesség. Ebben a törekvésemben nem akarok beleesni abba a hibába, amelybe sokszor beleesnek azok, akik azt a véleményt vallják, hogy a várost, az országot, sőt a világot is csak az ő elgondolásuk szerint lehet boldogítani és csak ő általuk, vagy csak az ő szervezetük keretében. Meggyőződésem, hogy embertársaink és jóhiszemű elgondolásaik tárgyilagos megértése sok erőpazarlás megtakarítását teszi lehetővé, amire a mai nehéz időkben igenis szükség van. Nagyon kérem feljebbvalóimat, elsősorban a mélyen tisztelt törvényhatósági bizottság közgyűlését és a polgármester úr őméltóságát, de minden egyes nekem mindig nagyon kedves munkatársamat is, hogy az ezekben vázolt munkásságomat értékes támogatásukkal elősegíteni szíveskedjenek.

Méltóságos Polgármester Úr! Mélyen tisztelt Közgyűlés! Láttam és szolgáltam a békebeli, rohamosan fejlődő, jómódú Budapestet. Az ország akkor nagy volt, de nem független. A lelkek sem voltak függetlenek, mert az értelmiség nagy része olyan eszmék szolgálatában állott, amelyek az idők próbáját nem állták ki. Most, egy emberöltőt meghaladó becsületes munka után fehérbe borult fejjel, de fiatalos szívvel és munkakészséggel itt állok önök előtt, hogy mint alpolgármester letegyem a munka fogadalmát. Nagyon kérem a polgármester úr őméltóságát és a mélyen tisztelt Közgyűlést, hogy tőlem ezt elfogadni méltóztassanak.

Az ország kicsi lett, de független és hála isten a lelkek is töretlenek. Csak a jó Istenben bízunk és a magunk erkölcsében, erejében. Hódoló szívvel kívánom és hittel hiszem, hogy el fog jönni a magyar kultúrában és az anyagiakban is megerősödötten, Budapest jobb és boldogabb kora.”

 

A székesfőváros alpolgármestere – lemondásáig (1936 – 1939)

 Alpolgármesterként hatalmas terület tartozott hozzá: a IV. közjogi, katonai ós illetőségi ügyosztály, a VII. közoktatási ügyosztály, a VIII., Közélelmezési ügyosztály, a IX. közjótékonysági és szociálpolitikai ügyosztály, a X. közegészségi ügyosztály, a XI. városgazdasági ügyosztály és végül a XIV. közművelődési és művészeti ügyosztály is. De a művelődési ügyeken kívül pl. a légoltalmi ügyek is hozzá tartoznak…

 Alpolgármesterként nem csak a főváros saját szociális intézményeinek és segélyezési akcióinak ügyei tartoznak hozzá[21], hanem a jótékonysági civil (akkori szóhasználatban: társadalmi) szervezetek ügyei is, valamint az ebben az időszakban új lendülettel folyó szükség- és kislakás-építési akciók.

Az ínségenyhítési akciók keretében hozzátartoztak a – mai szóval – foglalkoztatási programok is:

 „SCHULER DEZSŐ ALPOLGÁRMESTER ELŐADÁSA A NÉPMŰVELÉSI BIZOTTSÁGBAN. Budapest Székesfőváros Népművelési Bizottságának egészségügyi telepén nagyszámú és előkelő közönség jelenlétében kedden este Schuler Dezső dr alpolgármester érdekes és tanulságos előadást tartott "A munkanélküliség enyhítését szolgáló közjótékonysági és szociálpolitikai intézmények" címmel. Az alpolgármester vázolta bevezetőül azt, hogy a munkanélküliség enyhítése érdekében folytatott küzdelemben milyen feladat vár a kormányhatóságra, milyen a helyi hatóságokra és a társadalom szociális szerveire, majd részletesen ismertette a háború utáni gazdasági válságot követő munkanélküliség enyhítését célzó intézkedéseket.

Fejtegetései során rámutatott arra Schuler Dezsö, hogy az egyes államok elsősorban a közjótékonysági munka kiterjesztésével, ínségakciók életrehivásával igyekeztek a munkanélküliség káros hatását ellensúlyozni, majd amikor a válság elmélyülésével nyilvánvaló lett, hogy a munkanélküliség nem átmeneti jelenség, igyekeztek az ellenszolgáltatás nélkül nyújtott segélyezés rendszeréről a produktív segélyezés rendszerére áttérni.

A továbbiakban az illusztris előadó tárgyalta az ínségmmunka és a szükségmunka fogalmát, a közmunkák és a foglalkoztatók jelentőségét, majd megemlítette a munkatáborok kialakulását is. Rátért azoknak a szociálpolitikai intézkedéseknek ismertetésére is, amelyek a meglévő munkaalkalmak célszerű elosztáséval kívánják a munkanélkülieket munkához juttatni.

Részletesen fejtegette a munkaidő korlátozásának jelentőségét is, továbbá a minimális munkabér kérdését, úgyszintén a munkapiac megszervezésének, a munkaközvetítésnek, s a munkanélküliek átképzésének fontosságát és beszélt a telepítésnek a munkanélküliséggel való kapcsolatairól.

Befejezésül Schuler Dezső előadásában foglalkozott a munkahiány esetére szóló biztosítással, a munkanélküliség csökkentése és esetleg egy újabb gazdasági válság kivédése érdekében a szükséges szociálpolitikai intézkedéseken túl javasolta egy általános és évekre kiterjedő közmunka kidolgozását, amely tekintetbe veszi az évszakoknak a munkanélküliségre gyakorolt befolyását és a konjunktúra ingadozását is.

A megjelent nagyszámú hallgatóság hosszasan ünnepelte előadása után az illusztris előadót.”[22]

Schuler Dezső folyamatosan és nagyon sokat dolgozott: szervezett, tárgyalt, írt és mindent felelőséggel ellátott, ami tanácsnoki, majd alpolgármesteri beosztásával járt.[23] (Alpolgármesterként már jelentősen megnövekedtek reprezentatív feladatai.) Szorosan vett hivatali feladatai mellett ún. társadalmi feladatokat is ellátott (többek között igazgatta a  Magyar Egyesület a Leánykereskedés Ellen nevű civil szervezetet, létrehozta a  főváros Embervédelmi, Társadalmi és Szegényügyi Bizottságát is).

 „A pénzügyi bizottság ülése. … A bizottság a továbbiakban a ferencvárosi kiserdő területén építendő száz kislakás ügyét vette tárgyalás alá, Müller Antal örömmel értesült arról, hogy a főváros a ferencvárosi kiserdőben, az ottani nyomortelep megszüntetése érdekében száz kislakást építtet. Indítványozta, hogy az építkezéseknél az ott lakó ínségeseket foglalkoztassák, A száz kislakást még ebben az évben tető alá kell hozni.

Petrovácz Gyula aggodalmát fejezte ki, mert az illetékes ügyosztály nem mutatta be a terveket és költségvetéseket a szakbizottságoknak, holott 200.000 pengős munkáról van szó.

Horovitz Gábor kevesli a száz kislakást, a főváros folytassa az építkezéseket, mert legminimálisabb kötelessége a hajléktalanok elhelyezése. Tudja, hogy nehéz a pénzügyi helyzet, de az ilyen szociális ügyekre mindenáron pénzt kell szerezni.

B r ó d y Ernő sürgette, hogy az egész ferencvárosi szégyentelepet bontsák le, a kiserdő területén 352 bódé van, sokezer ínséges lakik a legkétségbeejtőbb helyzetben. Ezt a telepet el kell tüntetni a föld színéről. Nem elég, ha a főváros felterjesztéseket intéz a kormányhoz, hanem a legerélyesebb akcióra van szükség.

R é v é s z Mihály megállapította,hogy a főváros valamennyi pártja sürgeti a nyomortelepek megszüntetését. Nemcsak a ferencvárosi kiserdőn, hanem az államtól átvett telepeken is tarthatatlan állapotok vannak. A szükséglakások számát szaporítani kell. Az összes, államtól átvett szükség-lakótelepeket rendbe kell hozni.

S c h u 1 e r Dezső alpolgármester válaszában megnyugtatta a bizottsági tagokat, hogy a főváros gondoskodik az ínségesekről, természetesen az adott keretek között. A kislakások építését a jövőben forszírozott tempóban folytatják. A polgármester minden igyekezete, hogy a nyomortelepeket megszüntessék, remény van arra, hogy a ferencvárosi kiserdő összes nyomorúságos viskóját a jövő évre lebonthatják, utána a többi nyomortelepre kerülhet a sor. A terveket és a költségvetést azért nem vitték a bizottságok elé, mert a száz kislakás felépítését ismét a legsürgősebben meg kellett kezdeni. Az építkezésnél elsősorban a ferencvárosi ínségeseket fogják munkához juttatni. A jövőben szigorúbbon ellenőrzik majd, hogy a főváros építkezéseinél csak budapesti illetőségű munkásokat foglalkoztassanak. Az államtól átvett lakótelepek tatarozását elvégzik.

A bizottság végül is elfogadta a polgármesteri előterjesztést, majd a munkanélküliek karácsonyi segélye ügyében tett előterjesztést fogadta el a bizottság, a főváros 200,000 pengőt oszt szét az ínségesek között. Ezt az összeget póthitelből fedezik.
A szellemi szükségmunka továbbfolytatására az év végéig 195,000 pengőre van szüksége a fővárosnak, ezt az összeget is póthitelből fedezik.


A bizottság végül az Erzsébet szeretetotthon részére 150,000 pengő, a kamaraerdei szeretetotthon számára 39,000 pengő, a Népszálló részére 7000 pengő, a közkórházak részére 762,000 pengő póthitel engedélyezéséhez járult hozzá, majd több kisebbfontosságu ügy letárgyalása után az ülés véget ért.”[24]

 Alpolgármesteri hivatala - a hozzá rendelt tisztviselőkkel[25] - ugyanott volt, ahol később az illetékes tanácselnök-helyettesek, majd 1990 után a főpolgármester-helyettesek irodái.

 A lemondás (1939)

 Alig három évnyi alpolgármesteri beosztás után, még a háború kitörése előtt, 1939-ben (58 évesen) lemondott tisztségéről és nyugdíjba vonult.[26] Váratlan, idő előtti lemondása oka részben az volt, hogy összekülönbözött a főpolgármesterrel, részben nem volt hajlandó aláírni az akkori zsidó törvény kihirdetését.[27]

Szendy Károly polgármester 1939 elején éppen Németországban volt, hazajövetelkor Schuler fogadta, közölte vele is döntését. A polgármester ekkor a következőket nyilatkozta:

„Szendy Károly polgármester Schuler Dezső dr. alpolgármester nyugdíjazási kérelmével kapcsolatban a következőket mondott a Magyar Országos Tudósító munkatársának: Schuler Dezsö dr. alpolgármester hosszú és tapasztalatokban gazdag közérdekű munkásság után vonul nyugalomba. Közel négy évtizedes működése alatt rendkívül értékes szolgálatokat tett, különösen a szegényügy és a szociálpolitikai kérdések rendezése körül, múlt esztendőben megrendezett és a főváros, valamint az egész ország szempontjából annyira fontos és lélekemelő Eucharisztikus Világkongresszus sikeres lebonyolítása körül szintén igen nagy érdemei vannak. Remélem, hogy Schuler Dezső dr. alpolgármester - hangsúlyozta, a polgármester nyilatkozatában – nyugalomba vonulása után, a jövőben sem vonja meg értékes tapasztalatait és nagy munkakészségét a fővárostól, s így lehetővé válik majd, hogy a jövőben is együtt működhessünk azoknak a kérdéseknek a megoldásában, amelyeket Schuler Dezső dr. alpolgármester olyan hosszú éveken keresztül, annyi szeretettel, lelkesedéssel és hozzáértéssel végzett.”[28]

Majd a közgyűlésen: „Schuler Dezső a háború utáni két évtized fővárosi szociálpolitikája terén olyan szolgálatokat tett, amelyet nem lehet elég magasra értékelni. Schuler Dezső nyugdíjba vonulása alkalmával az egész főváros közönségének szeretetét, nagyrabecsülését és tiszteletének olyan dekórumát viszi magával, amelynél szebbet egy köztisztviselőnek adni nem lehet. /Általános helyeslés, éljenzés és taps./”[29]

 Budapest Székesfőváros Központi Választmánya májusi ülésén utódja és a jobb- és baloldali pártok képviselői is méltatták tevékenységét:

„Az ülésen első ízben elnökölt a legutóbb megválasztott Bódy László dr. alpolgármester, akit a bizottsági tagok meleg szeretettel ünnepeltek. Az alpolgármester az elnöki székből megemlékezett elődjének, a nyugalomba vonult Schuler Dezső dr. alpolgármesternek érdemeiről, amelyeket indítványára a bizottság jegyzőkönyvében örökítettek meg. Az elnöklő alpolgármester a jobboldali bizottsági tagok nevében Szőke Gyula dr., az ellenzéki bizottsági tagok nevében pedig Bródy Ernő dr. üdvözölt, mind a ketten méltatták Schuler Dezső dr. ny. alpolgármester pártatlan és lelkes munkáját. Bódy Láazló dr. alpolgármester hálás szavakkal mondott köszönetet az ünneplésért és hangsúlyozta, hogy ugy mint elődje, ő is az igazság utján, pártatlanul kíván dolgozni, mint a Központi Választmány h. elnöke.”[30]

 Érdemei elismeréseként, többek között magas nyugdíjban részesítették: ugyan néhány hónap hiányzott 40 éves fővárosi szolgálati ideje betöltéséhez, azonban juttatásai megállapításánál kivételesen ezt az időt is beszámították.[31]


 A kisegítő díjnoki munkába állása és alpolgármesteri nyugdíjba menetele közötti 40 év során a különböző kormányok által kiküldött 11 főpolgármester - Márkus József (Nemzeti Munkapárt), Fülepp Kálmán, Heltai Ferenc, Bárczy István (Nemzeti Demokrata Polgári Párt), Sipőcz Jenő (Keresztény Községi Párt), Terstyánszky Kálmán, Ripka Ferenc (Egységes Községi Polgári Párt), Huszár Aladár (Nemzeti Egység Pártja), Borvendég Ferenc (Nemzeti Egység Pártja), Sipőcz Jenő (Keresztény Községi Párt), Karafiáth Jenő (Nemzeti Egység Pártja) – és 6 megválasztott polgármester - Márkus József, Halmos János, Bárczy István, Bódy Tivadar, Sipőcz Jenő, Szendy Károly - alatt szolgálta a fővárost.

 Nyugdíjba vonult alpolgármester a háború éveiben (1939 – 1945)

 Lemondását követően még rövid ideig az akkori kislakásépítési akció tanácsadójaként működött, majd a háború alatt, 1942-1945 között részt vett az ún. élelmiszerjegy-központ munkájában.[32]

 Schuler Dezsőék a háborút, majd 1944 tavaszán a németek bevonulását budai villájukban vészelték át.[33] Volt tanácsnoki, elismert alpolgármesteri kapcsolatait ekkor is, majd a nyilas-hatalomátvételt követően is leginkább a család tagjainak életmentésére mozgósította[34] (egyéb mentési akcióiról pillanatnyilag nincs információnk). Budapest ostroma is ebben a villában találta a családot…[35]  Azonban a németek kiűzését követően sem szűntek meg a család, vagy éppen Schuler Dezső életét veszélyeztető helyzetek.[36]

Fájdalmas utolsó évek

 A fordulat évét követően, 1949-ben megvonták nyugdíját, jövedelem nélkül maradt.[37]  Többször kérvényezte, hogy ha nem is magas nyugdíját, de legalább egy szerény öregségi nyugdíjat folyósítsanak számára. Miközben fiuk jövedelméből és megmaradt dolgaik eladásából éltek, a lakást is - az 1951-es államosítások során - majdnem elveszítették. A korábbi családi segítségnyújtások (protekciók), összeköttetések azonban végül ezt a veszélyt elhárították.[38] 

 1955. február 1-én,  74 éves korában húnyt el Budapesten, gyomorrákban, mely még az első világháborúban a fronton szerzett gyomorfekélyéből alakult ki.

 „Szeretném elérni, hogy Budapesten, sőt mindenütt,  ahol magyarok laknak, a nyomorúság és az ínség, még ha a gazdasági viszonyok nem is javulnak, kisebb legyen, mint a múltban volt. És szeretném megérni, hogy ezt az óhajtott jobbulást hosszú életen át, mindig állandónak láthassam.”[39]

 Mindeközben a következő kötetek, írások jelentek meg a neve alatt:

 Schuler Dezsô Dr: Budapest székesfőváros 1927. évi kislakásépítkezése, Ill. = M. Ép.műv. 1928. No 3. p. 3—33.

Schuler Dezsô Dr: A Városházi Étkező és diétás étterem szociális jelentősége. — Új Budapest 1931. No 42. p. 4.

Schuler Dezsô Dr: A fővárosi gyermeknyaraltatás. = Független Bp. 1931. No 27. p. 4.
Schuler Dezsô Dr: Három évtized a főváros közjótékonysági és szociálpolitikai igazgatásának történetéből. = Független Bp. 1934. No 51—52. p. 26.

Schuler Dezső: Adatok a Tabán történetéhez és rendezéséhez, Budapesti Statisztikai Közlemények, 75/4.kö.t, 1933.

Schuler Dezsô: Budapest székesfôváros által kezelt alapítványok és alapítványszerü juttatások gyűjteménye, 1934.

Schuler Dezsô: A hatósági nyilt szegénygondozás Budapesten, Statisztikai Közlemények 75., 1935.

Schuler Dezsô: A hajléktalanság kérdése a székesfôvárosban. Statisztikai Közlemények, 76.köt., 1935.

Schuler Dezsô Dr: Adatok a székesfőváros közjótékonysági és szociálpolitikai tevékenységéről. = Főv. Újs. 1935. No 1—2. p. 4—5.

Schuler Dezsô Dr: Budapest székesfőváros közjótékonysága. = Főv. Újs.. 1935.
dec. p. 3.

Schuler Dezsô: Hatósági és társadalmi embervédelem Budapesten, Statisztikai Közlemények, 78. köt., 1936.

Schuler Dezsô Dr: A hajléktalan magánosok elhelyezése és segélyezése a fővárosban. = Városok L. 1936. p. 38—39.

Schuler Dezsô Dr: Buda szociális helyzete. B. Napló 1936. febr. 20. p. 1.

Schuler Dezsô Dr.: A budapesti városszéli telep élete. Ill. = Városok L.1936. p. 4—7. A X. ker. Külső-Jászberényi úti telep ism.

Schuler Dezsô Dr 1700 SZELLEMI szükségmunkás dolgozik február 15-étől... = Üj Főv. 1936. No 6. p. 2.

Schuler Dezsô Dr: A szellemi szükségmunka múltja, jelene, jövője. = Új Budapest 1936. No 51—52. p. 7.

Schuler Dezsô Dr : A polgármesteri  IX. közjótékonysági és szociálpolitikai ügyosztály 1935., 1936. évi munkája. [Bp., Kőnyomat]. 1936., 1937.

Schuler Dezsô Dr: Beszámoló a koldusrendelet „eredményéről". = Bp. Napló 1937. p. 10—13.
Schuler Dezsô Dr: Az ifjúság védelme és az ifjúság munkanélkülisége a fővárosban. (Bp., Háziny. 1937. 16 p.) (Klny. Városok L. 1937. No 7.)

Schuler Dezsô Dr: A fővárosi szociális gyermekvédelem jelene. = Novágh Gy.: Bp. gyermekei 1937. p. 37—46.

Schuler Dezsô Dr:: Kislakások. = Főv. Hírl. 1937. No 3. p. 1—2.

Schuler Dezsô Dr. A városigazgatás és a technika. Bp.: Szfőv. Háziny. 1938. 26 p. (Városi szemléből.)

Schuler Dezsô Dr.: A székesfőváros gyermeküdültető tevékenysége. Statisztikai Közlemények, 89.köt., 1939

Schuler Dezsô Dr: Ragyogó fejezet Budapest szociálpolitikájának történetéből. = M. Főv. 1940. No 12. p. 2.

 

Források:

 Budapesti Czim- és Lakásjegyzék, 1901-1902 (13. évfolyam)3. rész C) A ministeriumok fönhatósága alá tartozó hatóságok és intézmények Budapesti Czim- és Lakásjegyzék 1880-1928

 György Endre  (1931), (szerk.): Amíg városatya lettem. A főváros főtisztviselőinek és a törvényhatósági bizottság tagjainak önéletrajzgyűjteménye fényképekkel. Budapest, 1931.

 Győri Péter (2017): Interjú (ifj.) dr. Schuler Dezsővel, 2017. 07. 03-án

 Győri Péter (2017): Válogatás Schuler Dezső közéleti tevékenységéről (csatolva: 1926-1930, 1931-1935, 1934, 1936, 1937, 1937-2, 1938-1940) Forrás: Hungaricana: Budapest főváros közgyűlési jegyzőkönyvei 1873–1949

https://library.hungaricana.hu/hu/collection/mltk_bfl_bpszkj/

Hungaricana: Magyar Országos Tudósító hírei 1920-1956 (Országos Levéltár)

https://library.hungaricana.hu/hu/collection/mnl_mti/

 Rózsa Dávid (2014), (szerk.): Életrajzi lexikon a XVI. századtól napjainkig. KSH Könyvtár, Budapest, 2014. (A statisztika történetei, 1.)

 Schuler Dezső (1936):  Schuler Dezső alpolgármesteri beiktatáskori életrajza.

 Schuler Dezső (1954): Schuler Dezső saját rövid önéletrajza nyugdíj-folyósítás ügyében, 1954. március 23.


[1] Forrás: György Endre  (1931)

 [2] Az életrajz összeállításakor (a közéleti tevékenységekre vonatkozóan) elsősorban a  Magyar Országos Tudósító (Országos Levéltár, Hungaricana) 1920-1956 híreire támaszkodtam, illetve (a magánéleti vonatkozásokat illetően) a 2017. július 3-án prof. emeritus (ifj.) Schuler Dezsővel, Schuler Dezső fiával, a Tűzoltó utcai Gyermekklinika nyugalmazott főigazgatójával folytatott beszélgetésre támaszkodhattam. („…bejárok a gyermek-klinikára,melynek 18 évig voltam igazgatója.Édesapám megtanitott arra, hogy nem a cimek, rangok, kitüntetések azok, amelyek boldoggá teszik az embert, hanem az, ha annak szenteli az életét, hogy másokon segitsen.”) Ezúton is köszönöm a baráti hangulatú beszélgetést!

Fölhasználtam Schuler Dezső saját, egy-két oldalas hivatalos önéletrajzait is, Budapest Cím- és Lakásjegyzékeit, s egyéb kisebb forrásokat.

 [3]Hogyan kerülhettek a Délvidékre? Szerintem Bajorországból kerültek ide. Ez egy olyan lázadó család volt. Az édesapámnak a nagypapája (18)’48-ban ott volt a bécsi században. Ő egy pozsonyi ember volt, Pozsonyban éltek a szülei és Bécsbe ment tanulni és akkor a bécsi ’48-as században volt. .. és akkor, amikor leverték a szabadságharcot, valahova el kellett menekülni. Fogta magát és lement Dél-Magyarországba, ahol őt nem ismerik. Ez volt az édesapámnak a nagypapája. A nagypapa, akit az én nagymamám rendkívül tisztelt!  Nagymama aztán ott férjhez ment egy ottani tanítóhoz és ott éltek.

A másik családág, mondtam, hogy anyám árvaházi tanítónő volt, ott az ő édesanyja nagybátyja Pécsen volt és ő is beállt a szabadságharcba. Amikor a szabadságharcot leverték, ő orosz fogságba került. Az oroszokkal ő nagyon jóban volt, szélnek eresztették, másnap elfogták az osztrákok. Osztrák hadibíróság elé állították és halálra ítélték. Mert ő már katona volt az osztrák seregben és onnan szökött el a honvédséghez. Halálra ítélték. Ez volt Pécset. De nem végezték ki, mert nagyon szeretett zongorázni és a hadbíró nagyon szerette a zongorát, mindig fölhívta a börtönből és akkor zongorázott neki. Addig zongorázott neki, amíg kizongorázta magát, kegyelmet kapott. …Humora az életnek, hogy amikor Ferenc József Magyarországra jött látogatóba, neki kellett a zongorát és egyéb ünnepséget szervezni…Ott van az emléktáblája Pécset a mecsetnél, mert ő alapította az első pécsi dalárdát. Ez a dalárda ünnepelte első Ferenc Józsefet, aki őt ki akarta végezni…(Sigritz??-nek hívták)…A családból evangélikus volt, aki …földön??? volt, katolikus, aki itt volt, de ez valahogy nem volt olyan nagy probléma,

… két forradalmár is volt, úgyhogy valahogy ezt a forradalmi szellemet örökölhette apám is, meg én is.”

 (Interjú 2017)

 [4]Ő úgy érettségizett le, hogy az érettségi után azonnal el kellett mennie dolgozni. Azért, mert négyen voltak a családban, ő volt a legidősebb. Édesapja egy szegény tanító, nem volt pénzük taníttatni a fiatalokat. És amikor ő fővárosi tisztviselő lett, emellett végezte el a jogi egyetemet.”

(Interjú 2017)

 [5]Ebben a házban elsősorban magas állású közhivatalnokok éltek, katonatisztek, tábornokok, arisztokraták, egyetemi tanárok. A Nagyvárad tér nem számított a város központjának, egy külvárosi bérház volt, ahol azonban az elit tagjai is laktak. A főváros kezelésében volt az épület, a főváros volt a tulajdonos és tőle bérelték a lakók a lakásokat. A földszinti részen üzletek voltak, hentesbolt, szatócsbolt, cukrászda, patika. Ki se kellett tulajdonképpen tenniük a lábukat az itt lakóknak otthonról, olyan volt ez a hely, mint egy kis sziget. Valóban az volt, mert a környező utcákon a mélyszegénységben élő lakosság lakott. Szükséglakótelepek voltak mindenhol, a Mihálkovics utcai szükséglakótelep, a Márton utcai lakótelep. Eredetileg barakk-kórháznak épültek a telepi házak, még a Szent László kórház átadása előtti időszakban, 1894 előtt. Aztán a barakk épületeket nem bontották el, amikor a fertőző betegeket áttették a kórházba, hanem szegény családokat költöztettek oda, akik jóval alacsonyabb lakbérért maradhattak ott. Ezeknek a házaknak a helyén még temető is működött egykor. A fertőző betegek, ha meghaltak, akkor ott helyben eltemették őket. A városrész furcsa keveréke volt a jómódú polgárságnak és a „proletár rétegnek”. „

(Göncz Ambrus , IX. kerületi Helytörténeti Gyűjtemény)

 „Itt akkoriban (ez a 40-es évek eleje) leginkább méltóságok laktak, tanácsosok, katonák, a második emeleten tábornokok, akiket aztán kitelepítettek a második világháborút követően. Én a harmadik emeleten laktam albérletben, a főbérlőm az OTI-nak (Országos Társadalombiztosító Intézet) volt osztályvezetője. Nagyon aranyos emberek voltak. Ott mellettünk a sarokban szintén egy tanácsos lakott, a másik sarokban egy katonai ezredes. Akkor ez a ház nagyon előkelő volt, vörös szőnyeg volt a folyosókon, és a házmester engedett be. És hogyha lifttel akart az ember felmenni, akkor azért fizetni kellett, vagy pedig lehetett venni egy hónapra jegyet, és akkor mindig kilyukasztották a jegyet. 10 fillérbe került egy  jegy, az sok pénz volt ám akkor. Rend az volt itt, a házmester az nagy úr volt. Rendet tartott. Nem hagyták, hogy valaki egyedül menjen föl például a lifttel. Akkoriban nagy lift volt még, úgyhogy ezek a tentekocsik is befértek.

Még egy lift volt a házban, a teherlift a fekete lépcsőháznál, azon lehetett csak felvinni nagyobb súlyokat. Volt olyan, amikor a nagynénémtől jöttem egy kis neszesszerrel, és odakergetett a házmester, hogy pakkal nem lehet fölmenni a lifttel. Voltak azért ilyen furcsaságok. A fekete lépcsőház mellett van egy rész, ahol most szoba-konyhás lakások vannak, akkoriban mosókonyhák voltak, mángorlók meg vasaló helységek. Minden emeleten. Voltak mosónők, és ott mosattak a lakók.

 A háznak a földszinten volt egy centrifugája meg mosógépe is. De az is tüzelővel működött.”  (Forrás: Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény)

 [6]Apámat soha nem érdekelte a pénz. Anyám, tulajdonképpen törvénytelen gyerek volt. A papa valahol plébános volt. Nagyon rendesen támogatta őket. Anyám, amikor az iskoláit elvégezte, bekerült az árvaházba és tanított. Tanítónőként föl kellett mennie valamit intézni a fővárosba, és akkor az apámhoz került, apámnak nagyon megtetszett, apám elkezdett udvarolni neki, és elvette feleségül ’912-ben. Egy nagyon csinos, gazdag nő azt mondta neki, vegye el őt feleségül, minisztert csinál belőle…De nem. Soha nem érdekelte őt a pénz!”

(Interjú 2017)

 [7]Édesanyám tanítónő volt. Amikor apám elért egy olyan állást, hogy már nem lehetett dolgozni a feleségnek, akkor ő lemondott a tanítónői állásáról a ’20-as évek elején. Lemondott a nyugdíjról is és háztartásbeli lett. Otthon is sokat tevékenykedett, borzasztó aktivitás volt benne. Ő ’89-ben született…”

(Interjú 2017)

 [8]Borzasztóan szerettek volna gyereket! Mindent megcsináltak, amit lehetett, elmentek Ausztriába,  …-ba, ott van egy templom, ott meg kell húzni a harangot, hogy legyen gyerek, nem lett gyerek, első terhességet ’20-ban elvetélte, ’21-ben megszületett egy másik, csak azt elészlelte (elszúrta) a Frigyesi, ő egy híres szülész volt itt a Baross utcában. De utána megszületett az első nővérem, másfél évvel utána a második nővérem, ez volt ’22-ben. Aztán már anyám nem volt fiatal, de véletlenül teherbe esett ’27-ben, beteg volt, de őt nem érdekelte, akkor is vállalja, ha belehal, ebből lettem én. Rettenetesen imádott az anyám! Apám is persze, de érdekes volt, nem akarta kimutatni, próbált szigorú lenni. Engem soha nem hívtak a nevemen. Én voltam „a fiú”. „

(Interjú 2017)

 [9]Tulajdonképpen az érdekes az volt, hogy ő már a házasságánál úgy döntött, hogy őt nem érdekli a karrier, őt az érdekli, hogy szereti a felesége. És utána, a (első) háború után nem érdekelték őt a különböző előléptetések. Borzasztó éhezések voltak. Ő vállalta, hogy megszervezi a közétkeztetést. És ebből ugrott ki, hogy megszervezte a közétkeztetést a huszas évek elején. És akkor ment a közétkeztetés, és utána jött az, hogy sokaknak nem volt hol aludni, megépíttette az Auguszta telepet, mindenki kapott fedélt a feje fölé, mindenki bemehetett. Nagyon nagy dolog volt!”

(Interjú 2017)

 [10]Apám azt építtette 1933-ban, valaki szívességből meg is tervezte, nagyon szépen, még most is megvan az a ház. Egy lapos tetejű ház volt. Szendy Károly polgármester a Pasaréti úton lakott, a mi házunk a másik oldalon volt, ahol megy föl az út a Hárshegy felé. Ott vett egy telket az apám. Volt ott egy nagy apáca zárda, annak földjei voltak és a földekből az apácák mindig eladtak. Úgyhogy ott épült a miénk. Az apácák mellett végig szántóföldek voltak.

És akkor odaköltöztünk. Én borzasztóan élveztem, két jó barátom volt, a „győri segédpüspök” és a másik oldalon a tehenes legény. Ő megtanított egyébként szántani, boronálni…”

(Interjú 2017)

 Azokon a szomszédos szántóföldeken egyébként 1936-ban - amikor Schuler Dezső már az alpolgármesteri tisztség betöltője volt - a rend egy szanatórium-szerű kórházat létesített (a mai Szent Ferenc Kórházat), melynek avatásán Schuler maga is részvett. 

 [11]A szegények mindig elérték. Akkor ő azt mondta, itt a névjegyem, keressen meg, meg fogjuk tudni oldani. Ha becsöngetett valaki, soha nem … Mindig az volt a gondolata, hogy igenis kell, hogy legyen munka, akinek nincs módja rá, annak kell, hogy legyen lakása, annak kell segélyt adni, de aki nem rászorult, aki még tud dolgozni, az dolgozzon.”

 (Interjú 2017)

 „A munkájáról nekem nem beszélt. És…, nagyon szigorú volt velem, nagyon. Borzasztóan szeretett, erre rájöttem aztán, de… Anyám meg nagyon kényeztetett. De érdekes, hogy aztán később,  amikor már nyugdíjba ment, akkor szeretett volna csak mindent elmondani nekem. Emlékszem, hogy akkor elmentünk egy kétnapos kirándulásra – úgy, hogy még járt a gépkocsi neki egy bizonyos kilóméterszámra…. még a háború idején is – vittünk magunkkal ilyen hintahálót és gyalogoltunk, ő nagyon szeretett gyalogolni, és fölgyalogoltunk Dobogó kőre. Jó hosszú út volt, megpihentünk, ő fölkötötte azt a hintahálót és én feküdjek bele.. Másnap jött értünk a kocsi és azzal mentünk vissza. Ilyenkor beszélgetett velem és próbált átadni nekem bizonyos dolgokat. Saját életéről nem nagyon beszélt.”

 (Interjú 2017)

 [12] „…apám, amikor tanácsnok volt, akkor ott hetente egyszer volt ügyfélfogadás. Mindig, ha a tanácsnoknak ügyfélfogadása volt, akkor egy rendőr ott megjelent és .. vigyázott a rendre. Amikor apámat kinevezték tanácsnoknak, akkor meglátta a rendőrt, mondta, ez volt az utolsó alkalom, hogy idejött, többé ide rendőr nem jön! És akkor hozzá mindenki(!) bemehetett, nem volt rendőr. Bement, zúgolódott, probléma volt, akkor bement, apám leültette, beszélgettek, nem történt semmi probléma. Soha nem volt, soha. Minden pénteken volt ügyfélfogadása.”

 (Interjú 2017)

 [13] Hungaricana: Magyar Országos Tudósító hírei 1920-1956, 1932. május 2.

 [14] Lásd erről például:

http://www.delmagyar.hu/delmagyarchiv/a_rendorok_vasagyan_aludtak_a_menekult_gyerekek/2430930/

 [15] Hungaricana: Magyar Országos Tudósító hírei 1920-1956, 1934. december 6.

 [16] Hungaricana: Magyar Országos Tudósító hírei 1920-1956, 1936. január 2.

 [17] Hungaricana: Budapest főváros közgyűlési jegyzőkönyvei 1873–1949, 1936. március 4-

 [18] Hungaricana: Magyar Országos Tudósító hírei 1920-1956, 1937. január 2.

 [19] A polgármestert és az alpolgármestereket - egy külön jelölési eljárást követően  - a törvényhatósági bizottság (közgyűlés) választotta, majd ezt fel kellett terjeszteni a belügyminiszterhez, aki előterjesztette az államfőnek (kormányzónak) a kinevezési javaslatot. Az kinevezés aláírását követően tehetett eskűt és kezdhette meg működését az adott tisztség betöltője.

 [20] „Nagyon tisztán emlékszem, amikor megválasztották. Amikor a papát megválasztották, akkor hivatalos avatás volt, oda mi elmentünk, apámnak mondták, hogy ilyen díszmagyar öltözetet vegyen, be kellett öltözni, csizma, mente, minden, és akkor elmentünk, ceremónia, és a ceremónia után bementünk a hivatalába.”

 (Interjú 2017)

 [21] Csak példaként, a „Virágos Budapest – Virágos Magyarország” mozgalom, az „Adjunk egy tál meleg ételt!” ebédeltetési akció, naponta 24 ezer embernek kenyéradomány juttatása, a kormányzóné nyomorenyhítési akciói, a gyermeküdültetési akciók, vagy például: „Schuler Dezső alpolgármester adott felvilágosítást több elhangzott kérdésre. Közölte, hogy intézkedni fognak abban az irányban, hogy a fővárosi tüdőbetegeknek az elhelyezése a vidéki szanatóriumban akadályokba ne ütközzön. Ami a szegény gyermekek lábbeli hiányát illeti, ismertette a alpolgármester, hogy a főváros nemcsak uj cipőket oszt szét, hanem a régi rossz cipőket meg is talpaltatja. Ezt az akciót a főváros ki fogja szélesiteni. Ami a kolduskérdést illeti, újból rá kell mutatni arra, hogy a főváros tehetősebb rétege nem hozza meg a kívánt áldozatot, azonban kipellengérezést bevezetni nem lehet, mert ez sok esetben igazságtalan volna. „

(Hungaricana: Magyar Országos Tudósító, 1937. február 8.)

 [22] Hungaricana: Magyar Országos Tudósító, 1937. február 9.

 [23] Mindez gyerekszemmel: „Az úgy ment a munkamenet, hogy reggel – én már arra emlékszem, amikor kocsi jött érte – jött érte a kocsi, bevitte a hivatalba, mégpedig úgy, hogy – amikor én már elemibe jártam, ugye – apám levitt kocsival, de én nem voltam hajlandó kocsival megjelenni az elemi előtt, úgyhogy engem ki kellett tenni a Városmajor utca elején, oda jártam és akkor kirakott,  elsétáltam az iskolába. Délben meg úgy mentem haza, hogy akkor délben be kellett ülnöm az igazgatói irodába és meg kellett várnom, hogy apám jött és fölvitt a kocsival haza.

Ennek folytán apám – mindenki kilenckor kezdett, a polgármester és mindenki -, aki engem nyolcra vitt, tehát korán benn volt, borzasztó dolog volt a titkárságon, nekik is ott kellett lenni reggel! Úgyhogy ez egy „borzasztó nagy jutalom volt”, hogy nekik is ott kellett lenni.

Akkor ő délben mindig hazajött, lefeküdt, és akkor mindig – negyedóra, húsz perc után - föl kellett kelteni, hogy délután visszament. Vitte be a kocsi. És akkor dolgozott, és este jött haza.”

(Interjú 2017)

 [24] Hungaricana: Magyar Országos Tudósító, 1937. december 1.

 [25]A hivatala ott volt, bement az ember a városházára, az első emeleten, bement az ember a Városháza utcán az első kapun, az volt a főbejárat, ott föl kellett menni az elsőre, ott ha balra kanyarodtunk, akkor szemben volt a polgármester irodája, és ha balra kanyarodtunk, akkor az első volt az övé. Volt ott egy hatalmas tárgyaló, a hatalmas tárgyaló legvégén ült a titkárnő és még egy segédtitkárnő, utána volt egy benyíló, egy jegyzőszerűség, a főjegyző, ő volt a titkára, úgyhogy négyen-öten voltak a személyzetben. A fő ember az az apámnak a titkárnője volt, a Szűcsszilváni(???) Etelka.  Én mindig „Szilva néninek” hívtam, mert már tanácsnok korában is az ő titkárnője volt.” (Interjú 2017)

 [26]Akkor lemondott. …megadták neki azt a félévet, a negyven évet és utána kaptuk a nyugdíjat. Mennyi volt a fizetése, az fantasztikus! A havi fizetése az durván volt nagyjából olyan 2000 forint. Akkor a fővárosnál egy fizetés az 80 pengő volt. Úgyhogy fantasztikus nagy pénz volt! A nyugdíj kevesebb de, de nagyon szép volt. Amikor megvolt a negyven éve, akkor olyan 1500 forint, szóval nagyon komoly nyugdíja volt. Egészen addig, amíg nem jött az ostrom.”

(Interjú 2017)

 [27] „Ő akkor ment nyugdijba, mint Budapest alpolgármestere, amikor már nem tehette azt, amit helyesnek tartott, s ezért lemondott.”

A nyugdíjazása az úgy volt: nagyon nagy hatalom volt a kezükben, sokkal nagyobb, mint manapság, sokkal. És akkor ő valamiféle disznóságot talált, amit csinált az akkori főpolgármester. Akkor apám fogta, és föl akart menni a belügyminiszterhez. Nem tudom, milyen disznóságot, sose tudtam. A lényeg az, hogy ő kért kihallgatást a belügyminisztertől, amit természetesen kapott is. Fölment a belügyminiszterhez, elmondta neki, de azt nem érdekelte. És akkor hazajött, ennyi.

És a nyugdíjazása úgy ment, hogy ő mindig csinálta, amit ő jónak látott. Akkor egyszer csak kijött, kijött volna az első zsidótörvény és azt alá kellett volna neki írni. Ő ilyet nem ír alá! Fogta magát – bár nem volt meg a 40 éve, csak 39 és fél – azt mondta, hogy ő olyat, ami az elveivel ellenkezik, nem ír alá. Neki alá kellett volna írni, mint a polgármester nevében, a Bódy nevében. Nem írta alá. Emlékszem, ez délben volt, és azt mondja az ebédnél, ahogy leülünk, hogy lemondtam. … Derült égből a mennykő csapás! Nem is sejtettünk semmit.”

„A zsidó törvényt, ami megjelent ott a plakátokon. Ez ’39 nyarán volt. … Ő szerinte ez ember…nem az számít, hogy milyen vallású. Nem az érdekelte, a kockázat, az érdekelte, hogy becsületes legyen. Őt ’14-ben bevonultatták. Ő ezt elmesélte nekem, hogy hogyan tartotta a hadibeszédét. Önkéntes volt, megkapta a hadnagyi rangot, és kapott egy somogyi századot, gyalogos századot és megtartotta nekik a lelkesítő beszédet. „Utáljátok a háborút, én is utálom! Én sem akarom, ti sem akarjátok. De ha nem megyünk, agyonlőnek. De mától kezdve abszolút fegyelem!” …egyedül neki volt lova, rátették a legénység csomagjait és ő is gyalogolt…”

(Interjú 2017)

 [28] Hungaricana: Magyar Országos Tudósító hírei 1920-1956, 1939. február 7.

 [29] Hungaricana: Magyar Országos Tudósító hírei 1920-1956, 1939. február 15.

 [30] Hungaricana: Magyar Országos Tudósító hírei 1920-1956, 1939. május 9.

 [31]Tárgyalja a közgyűlés a polgármester 27/1939.—biz. számú előterjesztését dr. Schuler Dezső alpolgármester nyugdíjazása ügyében. A közgyűlés a polgármester és az elnöki szakbizottság előterjesztésére dr. Schuler Dezső alpolgármester urat saját kérelmére a szolgálat köteléke alól 1939. évi február hó végével felmenti és részére 1939. évi március hó 1-től kezdődően az előterjesztésben foglalt indokok alapján — figyelemmel azokra a rendkívüli szolgálatokra, amelyeket különösen a szociálpolitikai feladatok kiváló megoldása terén a székesfőváros közönségének tett és amelyeket a közgyűlés különleges elismerésben kíván részesíteni, kegyképen a II. fizetési osztály 1. fizetési fokozatára megállapított havi fizetés 100%-át, vagyis havi 1672 pengőt, azaz : Egyezerhatszázhetvenkettő pengőt, illetőleg az ellátások csökkentésére ezidőszerint érvényes rendelkezések értelmében havi 1170 pengő 40 fillért, azaz: Egyezeregyszázhetven pengő 40 fillért nyugdíj címén, 1939. évi május hó 1-től kezdődően pedig negyedévi 644 pengő 70 fillért, azaz: Hatszáznegyyennégy pengő 70 fillért lakáspénz címén engedélyez és őt az eddig élvezett családi pótlék élvezetében meghagyja. Ugyancsak az előterjesztésben foglalt indokok alapján a közgyűlés dr. Schuler . Dezső alpolgármester úr részére az általa eddig élvezett és a nyugdíjba be nem számítható, az ellátások csökkentésére ezidőszerint érvényes rendelkezések értelmében havi 864 pengőt, azaz: Nyolcszázhatvannégy pengőt kitevő képviseleti pótlékot, a közgyűlési határozat keltét követő hó 1-től számított egy év tartamára folytatólagosan engedélyezi. A felmerülő költséget a közgyűlés a költségvetés I. fejezet, I. és III. címe alatt felvett hitelösszeg terhére engedélyezi.”

(Hungaricana: Magyar Országos Tudósító hírei 1920-1956, 1939. …..)

 [32]Az ostrom után ő akart még dolgozni és akkor – amíg a kommunizmus nem jött – ő egy ilyen kislakás-építési programot dolgozott ki és bejárt a városházára és – emlékszem, ott a második emeleten valahol volt a dolgozó szobája – dolgozott még a kommunizmusig.”

 (Interjú 2017)

[33] Schuler Dezső fiával készült interjúban a 90 éves „ifj” Schuler Dezső igen részletesen számol be az ostrom napjairól. Még a piarista főgimnázium ablakából nézték, ahogy végeláthatatlan sorban vonulnak a németek a Dunánál az országba és Szerbia felé,de aztán meg kellett szakítani az iskolát, az ő korosztályát, 17 éves volt, bevonultatták katonának, de ő ezt azzal úszta meg, hogy inkább kivetette a manduláját a Rókus kórházban, ahol apjának szintén összeköttetései voltak, kapott egy külön szobát, aztán ’44 novemberében...

 [34] „ ’44 novemberében, amikor jött a… tulajdonképpen átállás. Átvette a Szálasi az uralmat. Egészen sajátságos volt, mert mi amikor kinyitottuk a rádiót, hallottuk a Horthynak a szólamát, egészen odavoltak a gyönyörűségtől, hogy végre itt van! Pedig a front már a Tiszánál volt. És akkor az iskolát ismét bezárták, s akkor a szüleim azt gondolták, hogy engem nehogy  elvigyenek katonának, majd elhelyeznek egy hadiüzemben.”

(Interjú 2017)

A Külső Váci útra egy hadiüzemben elhelyezték segédmunkásnak egy nemzetiségi munkaszolgálatos csapatban, ahol szlovákok voltak piros-fehér-zöld karszalaggal. Innen hetente hazaengedték szabadságra, a szlovákok közül is olykor-olykor, de azok aztán vissza nem jöttek, fölmentek Szlovákiába és beálltak a partizánok közé.

 Aztán légoltalmi szolgálatra hívták a Pasaréti templomban…a Külső Váci úti hadiüzemből aztán mégis elindították volna őket a frontra. December 22-én föleskették őket Szálasira, „olyan büszke voltam, hogy én nem mondtam az eskűt, csak tátogtam”,…és beszállásolták őket a Budakeszi moziban….de onnan éjjel megszökdöstek az emberek.

„Apám, aki ismert valami nyilas minisztert, aki azért vállalta el, mert ezzel jót tesz az országnak, apám elment hozzá és kért tőle egy papírt, hogy engedjenek haza???. Megkapta a papírt, kijöttek, bement a századoshoz, megnézte a papírt, jó menjen!”

 (Interjú 2017)

 [35]Hazaértünk, másnap karácsony volt, fölállítottuk a karácsonyfát, délután lementünk a Pasaréti templomba, délután ott volt az éjféli mise… Mise után akarunk hazamenni – nagy hó volt akkor, majdnem derékig érő -, fura volt, olyan bekecses magyar katonák voltak mindenfele,mit kerestek, hát, akik eltűntek. Mi fölmentünk, nagy csend mindenütt, megvolt minden, megvolt a karácsony, és akkor csöngetnek.  Kimegyek, egy orosz katona áll az ajtóban. Kinyitom az ajtót, ő fegyverrel a kezében végigrohant a házon, mindenhova benézett, nem volt senki, elment. Ez volt 24-én este.” (Interjú 2017)

 Az idősebbik nővérem férje az országos levéltárban dolgozott, történész-levéltáros volt… Sinkovics Pál, aztán az Eötvösön docens lett?

Őt elvitték katonának Ausztriába, a nővére egy kisgyerekkel otthon maradt, nem messze laktak, de már a front ott volt, éjjelente az apjával és őket is fölvitték a Tárogató utcai házba. Ő fent lakott az emeleten a kicsivel az ostrom alatt.

Egyfolytában lőttek a környéken az ostrom alatt…Egyszer bejött egy ágyu golyó, az emeleti szobában robbant, szétmentek a szekrények, ruhák, egyébként más bajunk nem lett. Apám éppen fent borotválkozott a fürdőszobában.

Amikor már itt voltak az oroszok, előfordult, hogy beszállásoltak hozzánk s földszintre tíz-tizenkét katonát. De a legextrémebb helyzet a szabadrablás volt. Bejöttek, és ugye körülnéztek, hogy mi van, ugye mindannyiunkat leültettek és apámnak volt egy ilyen aktatáskája és abban félrerakta mindazt, amit gondolt, hogy az ostrom alatt kellhet, és ott felejtette a pisztolyát. Mert arra való volt a pisztolya, hogy ha lesz valamiféle rumli, akkor legyen… A baj csak az volt, hogy hát ki lehet itt, nem az öreg, hanem ez a 17 éves, aki biztos partizán. Menjek a ház elé, agyonlőnek. Hát…,… megmerevedtem, nem igazán fogtam föl, hogy.. hogy akarják, mint akarják. Anyám, akinek egyetlen gyereke voltam, kétségbeesetten leborult az orosz lábaihoz, hogy hagyjanak élve… az orosz nagyot káromkodott és elment. Hát.. így alakult az élet. A lényeg az, hogy aztán vittek el minket ilyen kicsi-munkára. Fölvittek engem a Budakeszi út elejére, ott kellett havat lapátolni, mert nagyon nagy hó volt, hogy tudjanak a katonák menni. Igen, csak egy német repülő jött és le akarta géppuskázni, aki ott volt. Olyan halálfélelmem azóta sem volt, amikor fölülről lőnek! Ez ember nem tudja, hogy mit csináljon.

Na, aztán időnként megjelentek az oroszok és elvitték az embereket, az ilyen korúakat, mint én. Engem kétszer vittek el, jöttek, mondták, hogy kis munka, menjek velük.

De még az ostrom alatt volt, hogy apám szerzett nekem munkát. Mert úgy volt, hogy Budapest megállapodott abban, hogy ha szétszakad a város, akkor lesz egy budai városháza és lesz egy pesti városháza. És lett egy budai polgármester és egy pesti polgármester. És a budai polgármester, akit egyébként apám jól ismert, egy tanácsnok volt, megbeszélte vele apám, hogy alkalmazzanak ott, hát minek alkalmazzanak, legyek a polgármester titkára. Reggelente lesétáltam oda a Széher úton, a Budai előljáróságra - az ott a Tárogató út alján volt, egy egyetem? van ott most -, beültem a polgármester szobájába és beszélgettünk.. Kutya se jött oda. De kaptam egy ilyen igazolványt, s az jól jött …”

(Interjú 2017) 

[36]Egyszer, amikor hazaérek, bemegyek a szobába, látom, hogy apám ül az íróasztalnál, s előtte géppuskával két ilyen GPU-s, egy másik pedig túrja az iratait. Na, hát én rögtön megfordultam, lementem a (orosz) parancsnokságra, hogy azonnal jöjjenek! Jött is föl egy, de meglátta ezt a két GPU-st, úgy eliszkolt, hogy… És ezek azért jöttek, mert tudták apámról, hogy alpolgármester volt, elment nyugdíjba, s nézték, hogy nincs-e az iratai között valami kompromittáló. Nem találtak semmit, fogták magukat, s elmentek. Ez már 1945-ben volt, február 13 után.”

(Interjú 2017) 

[37]És akkor a kommunizmus alatt, természetesen, nem csak ez szűnt meg, hanem akkor tulajdonképpen mindent megvontak tőle, még a nyugdíját is! Kapott nulla forintot. Anyám már rég nem kapott semmit. Én orvostanhallgató voltam.” (Interjú 2017) 

„ ’49 tavaszán engem kineveztek díjas (orvos)gyakornoknak. Nem volt nagy összeg. Hazamegyek, örömmel akartam újságolni, hogy díjas gyakornok lettem, amikor apám bejelentette, hogy teljesen megvonták tőle a nyugdíjat is. Az volt az első hónap, hogy nem kapott nyugdíjat, s az első hónap, hogy én fizetést kaptam! És soha nem értettem, apámat miért bántja… mindig odaadtam, amit kerestem, miért bántja?! Most már megértem, hogy bántotta, hogy egy élet munkássága után neki abból kell élni, amit a fia hazahoz. Aztán később, hosszú évekkel később volt egy ügyvéd, aki – akkor már enyhébb évek voltak – vissza tudott szerezni egy öregségi nyugdíjat.

Emlékszem, hogy az első fizetésemből – addig is olyan kevés pénzt kapott, hogy abból nem tudtak volna tankönyvet venni, úgy vettek meg egy (anatómiai) atlaszt, hogy anyám eladta a bundáját, nem lehetett kenyeret kapni, akkor anyám eladta a ruháját, mindenüket eladták, hogy én tanulhassak – amikor kaptam a fizetésemet, vettem egy bundát!  Hallatlanul örült neki, hallatlanul! És apám is nagyon örült az öregségi nyugdíjának.”

(Interjú 2017) 

 [38]A Tárogató úti lakásnak érdekes története van. Édesanyámnak két testvére volt, egy lány és egy fiú testvére. A lánytestvére egy kaposvári főjegyzőhöz ment feleségül. Ő a Józsi bácsi volt, ilyen kövér, nagy, sváb polgár volt, megkapták a kolerát, mert a nyolcszázas évek vége felé volt egy nagy kolera-járvány, úgyhogy ő és a fia kolerában meghalt. Két lány maradt utána, meg a Józsi bácsi. Én még ismertem a Józsi bácsit, élte a maga életét, de a két lánnyal kellett valamit kezdeni. És akkor az idősebb lányt magukhoz vették a szüleim, ugye az édesapám akkor már jó állásban volt, nálunk lakott, amikor már építtettük a villát. De rövidesen tüdővészt kapott, kikerült a Budakeszire. Úgyhogy Budakeszire jártunk őt látogatni, engem mindig ott hagytak a kocsiban, hogy ne kapjam meg.., voltak ilyen komplexusok…, ő ott is halt meg. Amikor ő bekerült a szanatóriumba, a másik lányt vették magukhoz, ő nálunk lakott szintén, amíg férjhez nem ment egy ügyészhez. Ügyész volt, rendes fiú volt a Kovács Vendel, ha úgy tetszik, ő egy népi káder volt, mert egy újdombóvári vasutasnak volt a gyereke. Egy nagyon rendes fiú volt. Apám még elintézte, hogy kapott egy ügyészi állást Egerben. Aztán Egerből apám áthelyeztette őt ide pestre a Fő utcába a Pestvidéki Ügyészségre.. Később aztán ő – ő ugye nem volt főúr, nem volt magas állásban, nem volt párttag egyébként, közlekedési ügyész volt -  annyira szerette, hogy kinevezték őt a főügyészségen közlekedési főügyésznek. Ez már a háború után volt, már a kommunizmusban. Ő ugye népi származású volt, nem volt párttag, de jó szakember volt. Ő mint ilyen is halt meg. Mint közlekedési főügyész persze jó összeköttetései voltak, és elintézte – hát nem ő, az Imre bácsi intézte el…

A másik testvér, az Imre bácsi, ő egy olyan ember volt, aki mindig szerette a katonaságot, tehát ő honvéd volt, honvéd utász százados volt. Így került ki az orosz frontra. Végigkűzdötte az orosz frontot, hazakerült, háború után nem vette át a honvédség, hanem…mit csináljon?  Akkor apám még ismeretséggel bírt, úgyhogy elhelyezték, idekerült a második kerületi tanácshoz. És a második kerületi tanácsban ballagott felfele a hivatali létrán és az építésügyi osztály vezetője lett. És mint ilyen tudta elintézni, hogy nekünk megmaradt a hűvösvölgy. Úgy, hogy a rendelkezés úgy szólt, hogy az ötszobás és annál nagyobb villákat államosítani kell. Tehát a miénk legyen négyszobás. Az emeleten három szoba volt, a két földszinti szoba ilyen üvegajtóval volt elválasztva, ha kinyitottuk, akkor egy szoba volt. Négyszobásnak nyilvánították és így maradt meg nekünk.

 A szüleimnek úgy szólt a végrendelete, hogy mi (a gyerekek) hárman öröklünk, de én szabom meg, hogy ki mit. Én azt mondtam, hogy én lemondok a hűvösvölgyi házról, viszont eladom a kertnek a harmadát. .. Azóta is ott él az idősebb nővéremnek a fia. Ő már nagypapa, unokái vannak, ott van a családjával együtt. Én azóta sem jártam ott, illúzió romboló lenne, csak elsétálok a ház előtt. De ők rendszeresen látogatnak engem, elérnek, amikor születésnap van… Nagyon jó a kapcsolat, de nem akarok illúzióromboló lenni.”

 (Interjú 2017)

 [39] Forrás: György Endre (1931)

Comments