1990-1995 Lakásügyi kezdetek

Jegyzetlap – rendszerváltáskori lakásügyi morzsák

 Az 1989/1990-es rendszerváltás egyben a nagy intézmény-rendszerek gyökeres átalakítását is jelentette. Ezek közé tartozott a lakásügy is. Az ezt megelőző negyven évnek, a tanácsrendszernek azonban számos olyan öröksége is volt, melyek ugyan összefüggtek a nagy struktúrákkal, azonban a strukturális átalakításoknál egyszerűbben, gyorsabban, többé-kevésbé egy-egy intézkedéssel, intézkedés-sorozattal megváltoztathatóak voltak. Ezekről lesz itt szó. A kronológiai háttérről annyit: 1989-ben már igencsak fölpörgött a rendszerváltás folyamata, az első szabad országgyűlési választásokra 1990 márciusának/áprilisának fordulóján került sor, helyi szinten ekkor még a tanácsrendszer működött a korábbi szerkezetben, a korábbi apparátussal, majd augusztusban az új Országgyűlés elfogadta az önkormányzatokról szóló törvényt, s 1990 szeptember végén, október közepén lebonyolódtak az önkormányzati választások, a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésére 1990. október 31-én került sor. (http://beszelo.c3.hu/cikkek/kronologia-%E2%80%93-1990)

 A „VB 3-as keret”

A vonatkozó lakásügyi jogszabályok szerint az új tanácsi bérlakások 3%-ának megfelelő mennyiségű lakást ki lehetett vonni a lakáselosztás szabályozott rendszeréből és ezeket a lakásokat azt ún. „központi feladatok megoldására” fordíthatta az illetékes tanács végrehajtó bizottsága. (Innen a zsargonbeli név: "VB 3-as keret".) Ezen a külön úton keresztül juthattak másokat jóval megelőzően, olykor igencsak tekintélyes lakásokhoz a „fontos elvtársak”. Amikor a rendszerváltást követően, hosszas huza-vona után hozzájuthattunk a tényleges névsorhoz, lakáslistához, akkor persze az is kiderült, hogy sok ún. szociálisan rászoruló „egyszerű ember” is részesült e kontingensből (egy-egy elvtárs gépkocsi vezetője, takarítónője, szegény sorsú rokona stb.).

Nyilván szimbolikusnak is tekinthető, hogy ennek a „kiskapunak” a bezárásával kezdtük. 1990 november végén már elkészítettem az előterjesztést, mely ennek a „kiskapunak” az azonnali bezárását célozta, decemberben már napirendre is tűzte a közgyűlés és döntött. Az előterjesztést a Jogi és Közigazgatási Bizottság elnökével, dr. Szeszlér Tiborral (akkori Fidesz) együtt jegyeztük, a közgyűlési vita jól tükrözi az akkori, rendszerváltáskori hangulatot, a döntés még radikálisabb volt, mint amit én november végén terveztem (1990-11-22 Főv Központi lakáskeret előterjesztés, 1990-11-22VB3-as keret felfüggesztése, 1990-12-20 Kgy jkv 62old-tól, 1990-12-20 Kgy határozatok VB3).

Azonban ennyire egycsapásra még egy ilyen ügyet sem lehetett elintézni. A VB 3-as keret elosztása ugyan megszűnt, de ott voltak a keretre elkülönített lakások, melyek sorsát még rendezni kellett. (És persze megérkeztek azok a „központi feladatok” is, melyek – ugyan valóban új mezben, de – korábbi prognózisomnak megfelelően, rögvest újratermelték volna a nem oly régi osztogatási mechanizmust. Mert lakást kerestek a miniszterelnöknek, a köztársasági elnöknek és persze aztán más fontos embereknek is – ingyen, szívességből… Bármennyire is értettem ezeket az igényeket, e műveletekben nem voltam hajlandó részt venni, ragaszkodtam ahhoz, hogy – kompromisszumként - legalább méltányos térítést fizessenek az illetékes állami szervek a főváros tulajdonában lévő néhány lakásért. Egyben ahhoz is ragaszkodtam, hogy ha már így, akkor a befolyó bevétel a lakáságazatba folyjon vissza, részben az ilyen lakások visszapótlására.)  

Így még 1991 végén is foglalkozni kellett a „központi kereten lévő lakások” sorsának rendezésével, majd csak 1992 áprilisában (!) született végső döntés e lakások jövőjének rendezéséről (1991-12 VB3BIZ, 1992-04-09 kgy jkv79old-tól VB3, 1992-04-09 Kgy döntések VB3).

A volt szovjet objektumok sorsa

Ezt a speciális területet valóban éppen csak megemlítem, mert ugyan sok tennivaló akadt ekörül is, azonban erről csupán egy elektronikus dokumentum áll rendelkezésemre. (Lásd a témáról még (Vég Gábor: Szovjet örökség): http://beszelo.c3.hu/cikkek/szovjet-orokseg) Miután 1991. június 16-ával az utolsó szovjet csapatok is elhagyták az országot, itt maradtak a laktanyák és egyéb katonai létesítmények. Budapesten ez – akkori árakon(!) - mintegy 100 milliárd Ft nagyságrendű ingatlanállományt jelentett, hatalmas területeket és persze rettentő nagy terheket is (működésképtelen infrastruktúra, iszonyú szennyeződések…). E területek hasznosítására, helyzetük rendezésére külön ad hoc bizottságot hozott létre a közgyűlés, rengeteg helyszíni bejárás, tárgyalás és persze érdekegyeztetés, konfliktus stb. kapcsolódott ehhez a munkához. Szabályozatlan terület volt, rengeteg kiskapuval, remek terep a kalandoroknak, az eredeti-tőke-felhalmozóknak.

Ugyanakkor sokak képzelete is meglódult, legyenek ezeken a területeken lakóparkok, új városrészek, hajléktalan-szállók, kórházak miegymás. Itt-ott ezek egy része idővel valóra is vált. Ezekbe a „bizniszekbe” végül fővárosi lakásügyi oldalról mi nem szálltunk be, miután felmértük az ún. kijevi tipusu lakóépületek (volt szovjet legénységi, tiszti lakások) felújíthatatlan, lakhatásra alkalmatlan állapotát. (1991-03-08 Szovjet objektumok)

  Az ún. „menekült lakások” ügye

Ez egy igazi csontváz volt, mely kizuhant a szekrényből. Korábban lényegében semmit nem tudtunk erről az ügycsoportról. Nem véletlenül. Részben titok övezte, részben oly mértékben szövevényes történetekről van szó, melyek kibogozása önmagában is egészen komoly kutató munkát igényelt. Márpedig az örökölt teljes dzsuva megoldása enélkül nem volt lehetséges.

„A mára kialakult bonyolult helyzet - többek között - annak a következménye, hogy egészen a legutóbbi idôkig nem rendezôdött a hazánkba menekültek, menedék jogot kapottak jogi státusza, az érvényes magyar jogszabályok egyértelmüen nem voltak alkalmazhatóak e helyzetekre, a jelenlegi jogszabályok nem fedik le mindazokat a valós helyzeteket, amelyek kialakultak az elmúlt években, a korábbi idôszakban ezeket a buktatókat különbözô bizonytalan státuszú levélváltásokkal, iránymutatásokkal, nem mindig átgondolt intézkedésekkel próbálták áthidalni, messzemenôen érvényesült az informális hatalmi és pártirányítás, befolyásolás, s (bel- és külügyi) pártpolitikai szempontok miatt a nyilvánosságtól, a nyilvános szabályozástól elzártan folytak az ügyek, melyek a menekültek három jól elkülöníthetô nagyobb csoportját érintették, nevezetesen a görög, a chilei és az erdélyi (romániai) menekülteket.” - írtam az 1992-es előterjesztésben.

Amúgy a „csontvázat” rögvest az 1990 végi átadás-átvétel során megkapott iratcsomóban örömmel átnyújtották (kezdjünk vele mi valamit, ha már…), melyből láthattam, hogy a tanácsrendszer legeslegutolsó perceiben (még az önkormányzati választások idején is) hogyan dobálják egymásnak ezt a forró krumplit a különböző (kis idő múlva már éppen majd megszűnő) szervek (1990-10 Menekültek Bieleknek).

Az eredetileg kb. 150 "görög", 100 "chilei" és 52 "erdélyi" menekült-lakásból 1992-re összesen kb. 80 lakás, pontosabban a bennük lakó családok helyzetét kellett úgy rendezni, hogy további bonyodalmak, bizonytalanságok már ne legyenek. (Az ügycsoportban jócskán érintett korábbi Fővárosi Menekültügyi Koordinációs Bizottság titkára, korábbi VB-titkár, majd főjegyző, Szegvári Péter olyan nagyon nem segítette elő e munkálatok előrehaladását.)

Lényegében minden lakóval külön-külön beszéltem, igen impulzív csoport-gyűléseken is találkozhattam az érintettek történeteivel, szempontjaival, rengeteg háttér dokumentumon átrágtam magam míg körvonalazható volt a megoldás. Ennek lényege talán abban foglalható össze, hogy – spongyát dobva a múltra – aki bentlakó ki akar kerülni a jogcím nélküli, vagy „albérlői” helyzetből és megfizeti a használatba vételi összeget, az válhasson rendes főbérlővé (függetlenül attól, hogy maga, vagy egykori családja menekült volt-e, vagy sem stb. stb.). 1991 végére készült el az előterjesztés (1991-11-24 Lakásügyi javaslatok FővKgy LAKJAV, 1991 Menekült lakások határozati jav-ok), majd 1992 elején tárgyalta a közgyűlés a teljes – egyéni képviselői indítványként beterjesztett - előterjesztést. Ebben egyben a bonyolult hátteret is összefoglaltam (1992-04 Menekült lakások Kgy előterjesztés jó). A közgyűlés a kidolgozott javaslatokat – a kiterjedt egyeztetéseket követően - lényegében vita nélkül elfogadta (1992-05-19 Kerületi egyeztetés  MENekült LAKások ügyében, 1992-05-28 kgy jkv 51old-tól menekült lakások, 1992-05-28 Menekült lakások kgyhat.).

 Önkormányzati lakásgazdálkodás kezdetei

Valamennyire még idetartozónak vélem a fővárosi Nyugdíjas házak és a Szobabérlők háza ügyeit, mert a fővárosi önkormányzat lakásgazdálkodásának részei, viszont ezek már nem egy-egy kezdő intézkedés-sorozattal elintézhető szegmensek. Külön Jegyzetlapokon szerepelnek azok a nagyobb témák, melyeket én nem annyira a lakásgazdálkodás, mint inkább a lakáspolitika nagyobb léptékű témái közé sorolok (ilyen a lakbérek szabályozása, a lakástámogatási rendszer alakulása, a lakás- és rehabilitációs alap létrehozása, vagy akár a kilakoltatások kérdésének kezelése). Ebbe a sorba illeszkedne a lakásprivatizáció kérdése is, azonban mivel ez utóbbi területen a kezdeti lépéseket követően továbbmozogni nem igen lehetett, ezért ezeket a kezdeti dokumentumokat is itt helyeztem el.

 A fővárosi Nyugdíjas házak és a Szobabérlők háza a korábbi lakásgazdálkodási rendszer speciális formái. Funkciójukról, a bejutás (kiutalás) rendjéről, fenntartásukról tömör összefoglalás található a Lakás ügyosztály rendszerváltás utáni első összefoglaló anyagában, melyben a Bizottságtól kérték, hogy alakítsunk ki új, korszerű koncepciót, mi is legyen ezekkel a speciális létesítményekkel (1992-05-07 Nyugd házak szobabérlők lakásosztály).

A nyugdíjas házak közül több – hosszas egyeztetések, viták után, melyek során én szerettem volna a fővárosnál tartani ezeket a lakásokat – végül a vagyonmegosztás során a fekvésük szerinti kerülethez kerültek, s vagy a mai napig működnek, vagy persze megszűntek. A megmaradó ilyen létesítményekkel az évek során lassan haladtunk a részben piaci (fizetős), részben szociális irányba, de mindenesetre rendeletekben szabályoztuk a bejutás transzparens feltétel-rendszerét. E létesítmények legnagyobb belső ellentmondásának mindvégig az bizonyult, hogy magukban a lakásokban rendes bérlőként laknak az idős lakók, miközben egyre inkább rendszeres szociális-egészségügyi (teljes) ellátásra is szorulnak, jó esetben a helyi idősek gondozási központja is üzemel (részben számukra is) a közös helyiségekben.

A Szobabérlő háza (csupán egy ilyen volt a fővárosnál) hasonló ellentmondásoktól terhelt, csak éppen aktív korú, sőt anno kifejezetten fiatal, lakáskiutalásra váró családokkal. 2002 után azonban a fővárosi lakásügyi apparátus oly mértékben nem volt képes üzemeltetni ezeket a lakásokat (lakrészeket), a lakásgazdálkodás már olyan szintre csökkent, hogy 2010-ben inkább átvette a teljes üzemeltetést a BMSZKI (erről másik Jegyzetlapon), azóta telt házzal szolgálja az - eredetitől ugyan eltérő – olcsó önálló lakhatási funkciót.

Mindkét speciális lakásformát folyamatosan a megszüntetés, ide-odaadás, privatizálás, eladás veszélye fenyegette (ahogy az egész fővárosi ún. átmeneti lakásállományt is), ezt a kérdést ezért folyamatosan kezelni kellett… Lényegében azt az utat választottam/választottuk, hogy a lakbérek, bevételek és a ráfordítások szigorú kézben tartásával egy 0-szaldós lakásgazdálkodási rendszert alakítottunk ki, mely látványos költségvetési ráfordítást, szubvenciót a főváros költségvetéséből nem igényelt, s így „tolerálták”, tűrték, hogy megmaradhasson, működhessen. (Amint ezt az egyensúlyt fölborították – pl. rossz gazdálkodással -, rögvest előkerült az „adjunk rajta túl” törekvések.)          

 A Fővárosi Önkormányzat ebből az ún. átmeneti lakások, Szobabérlők háza, nyugdíjas lakások állományból egyetlen lakást sem privatizált 1990-2002 között. Nem így a kerületi önkormányzatok a hozzájuk került bérlakás-állománnyal. Még a vételi jogot megadó Lakástörvény jóváhagyása előtt elkészítettem azt a javaslatot, mely ebben az átmeneti időszakban valahogyan mederbe terelte volna, de legalább lassította volna az ekkoriban igencsak vadul felpörgött bérlakás-privatizációs folyamatot Budapesten (1991-01X FŐV Biz-ELIDegenítés folymata91, 1991-01X Főv lakásprivatizáció átmenet javaslat). A legfontosabb tennivalóim között szerepeltek az e körüli teendők (1990x Tennivalók1991-1994 Vázlat). Igencsak intenzív kerületközi és szakértői egyeztetéseket követően 1991 májusában a lakásprivatizáció kezelésére irányuló javaslatokat a Fővárosi Közgyűlés elé terjesztettem (az előterjesztés hű képet mutat az akkori aktuális helyzetről) (1991-05-22Lakásprivatizáció főv előterjesztés). …. Azonban ezt követően is intenzíven folytatni kellett az egyeztetést a kerületekkel, több-kevesebb (saját értékelésem szerint inkább kevesebb) sikerrel (1991-09-kerületikonzultáció PRIV, 1991-10-3O-Ker konzultációs fórum). Mindezt olyan körülmények között, hogy még nem is történt meg a hivatalos vagyonátadás, még tisztázatlan volt a volt állami/tanácsi bérlakások sorsa (1991-10-IKV vagyon sorsa, 1991-10-Lakásügyi tennivalók LTENNIV). Az 1991-ben beindított Fővárosi Lakásügyi Konzultációs Fórum rendszere a kerületek és a főváros lépéseinek egyeztetését célozta és közös állásfoglalások kialakítására, érdekérvényesítésre is szántam (1991-01X FŐV FORUMok meghívó tervezet). Itt is napirendre tűztük a lakásprivatizáció kérdését (1992-04-Lakásügyiösszefogás tézisek TERVEZET).  Rendkívül sok érdek vette körül a lakásprivatizációt, legfeljebb néhány belső-pesti kerületben sikerült időlegesen, némileg lassítani ezt a folyamatot.

Comments