Tíz éves a BMSZKI

Tíz éves a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei?

Valójában még nem érett meg a helyzet arra, hogy összefoglaljuk és értékeljük a BMSZKI (korábban FSZKI) megalapításának és eddigi működésének történetét. Az időbeli áttekintés kedvéért azonban összeállítottunk egy vázlatos intézmény-kronológiát, s CD-mellékletként közreadjuk az intézmény megalapításához, eddigi történetéhez kapcsolódó dokumentumok válogatott gyűjteményét. Ezek talán segítségül szolgálhatnak azoknak, akik elmélyültebb értékelő, elemző módon szeretnének foglalkozni ennek az intézménynek a kialakulásával, működésével, változásaival. Ezekhez a dokumentumokhoz szeretnénk néhány előzetes, vázlatos gondolatot fűzni.

A teljes dokumentum letölthető innen:

Az FSZKI – BMSZKI létrejöttének vázlatos kronológiája

1988. január 1-jén a Fővárosi Tanács Átmeneti Munkásszállóit a tanács Egészségügyi Főosztálya közvetlen irányítása alól a Dózsa György út 82. sz. alatti Fővárosi Szociális Otthonhoz csatolják.

1988. áprilistól tervezetek készülnek a Fővárosi Tanács Átmeneti Munkásszállóin fizetendő lakbérek fölemeléséről.

1988. június 4-én megjelenik – több évtized után először – egy írás arról, hogy 1987. volt a hajléktalanok éve és Magyarországon is vannak hajléktalan emberek (CD). Ezt követően elkezdenek folyamatosan és gyakran foglalkozni a hajléktalanság kérdésével is a hazai elektronikus és nyomtatott sajtóorgánumok.

1988. szeptember 22-én megszületik a döntés a Fővárosi Tanács Átmeneti Munkásszállóin fizetendő lakbérek fölemeléséről.

1988. október 17-én Ungi Tibor (a Könyves Kálmán krt-i munkásszálló – „görög kolónia” – lakója, később a Fedél Nélkül újság alapító szerkesztője) tiltakozó panaszlevelet küld a lakbéremelésről, a szállókon uralkodó állapotokról különböző szerkesztőségeknek és Győri Péternek, a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (TDDSz) képviselőjének.

A teljes dokumentum letölthető innen.

Győri Péter: A BMSZKI lakói, intézményei a számok tükrében

1999 óta minden évben, egy átlagos téli napon – február 3-án - délután 5 óra és éjjel 12 óra között a hajléktalan emberekkel foglalkozó szociális munkások egy kérdőívet töltenek ki a fővárosban lévő hajléktalanszállók és a “téli krízis akció” keretében a pályaudvarokon meleg teát és szendvicset osztó szolgálatok igénybe vevői körében. A kérdezés egyik célja egy világosan áttekinthető “pillanatfelvétel” elkészítése a fővárosi hajléktalan-ellátó szolgálatokat egy adott időpontban igénybe vevőkről, másik célja egy olyan, minden évben megismételhető információgyűjtés, amely lehetővé teszi a szolgáltatások igénybe vevőinek időbeli összehasonlítását, egyes változási tendenciák nyomon követését - az ellátó rendszer folyamatos értékelése és továbbfejlesztése érdekében.”

A teljes dokumentum letölthető innen.

Comments