FŐVÁROSI SZOCIÁLIS CÉLÚ ALAPOK, ALAPÍTVÁNYOK

Jegyzetlap – Fővárosi szociális célú támogatási alapok, alapítványok

 

A budapesti szociális célú kezdeményezések, civil szerveződések ösztönzése, támogatása fontos része volt programunknak, a magunk elé kitűzött céloknak, s ennek megvalósításaként az ilyen támogatások legkülönbözőbb formáit hoztuk létre az 1990. évi rendszerválást követően.

1991-ben létrehoztuk a Fővárosi Szociális Alapítványt (később: Közalapítvány), majd működtettük a Fővárosi Közgyűlés Szociálpolitikai és Lakásügyi Bizottsága „civil szervezetek kerete” pályázati rendszert, 1996-ban létrehoztuk az ún. Szolidaritási alapot, 2002-ben az Összefogás Közalapítványt. Ezek néhány dokumentumát próbáljuk a következőkben röviden bemutatni. (A többi alappal, alapítvánnyal - köztük a Városrehabilitációs Alap, Fővárosi Hajléktalanellátó civil szervezetek támogatási kerete, Hálózat Alapítvány... - másik Jegyzetlapokon foglalkozunk)

Fővárosi Szociális (Köz)Alapítvány

A Fővárosi Közgyűlés  a létrejöttét követően egy év múlva, 1991. december 2-án alapította meg a Fővárosi Szociális Közalapítványt, ahogy az Alapító okirat rögzíti:   „Az Alapítvány célja a főváros lakossága szociális helyzetének javítása, ezen belül elsősorban a lakosság különböző csoportjai által igénybe vett szociális intézményhálózat fejlesztése-támogatása, az új, szociális célú önsegítő és professzionális közösségi kezdeményezések támogatása, a szociális szolgáltatásokat igénybe vevők érdekvédelme, az e területen dolgozó szakemberek és laikusok szerveződésének és továbbképzésének a támogatása - a magán-, a társadalmi, a polgári és egyházi, valamint az önkormányzati és állami kezdeményezések, erőforrások összekapcsolása útján."  Meg kell említenem, hogy e kezdeményezéshez Marschall Miklós, a humán területekért akkoriban felelős főpolgármester-helyettes intenciójára a többi humán ágazat (oktatásügy, egészségügy) is csatlakozott egy-egy fővárosi alapítvány létrehozásával. Ahogy a vonatkozó közgyűlési határozatok is tükrözik, a szabásmintát a szociális alapítványról vették (1991-12 kgy határozat), ahogy az általam előkészített Alapító okirat tervezetből azt is láthatjuk, hogy én meg a szabásmintát onnan kölcsönöztem, hogy 1991 áprilisában a Menhely Alapítvány megalapította a máig is működő Twist Olivér Alapítványt (már kész Alapító okirat gyárosnak számítottam...) (1991-12-09 FSZKA Alapító tervezet). Bár már 1991 augusztusában az első tervezet-vázlatot elkészítettem (1991-08 Fővárosi Szociális Alap), a megalapítás az első igazán önálló éves költségvetés előkészítésekor vált aktuálissá.

Igen fontos sajátossága volt ennek az alapítványnak, hogy döntéshozó kuratóriuma úgy lett megszerkesztve, hogy abban többségben legyenek a szakmai szervezetek képviselői (elnök a Főváros Közgyűlés Szociális Bizottságának elnöke – mondjuk ez én voltam, és 2002-es képviselői tisztségem megszűnése után is maradtam -, tagjai közül négy fő a Szociális Bizottság által javasolt személy, két fő a Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete részéről javasolt személy, másik két fő a Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület részéről javasolt személy, és egy-egy fő két egyéb szakmai szervezet által javasolt személy. Szakmai és nem politikai döntéshozó testületet kívántam létrehozni. (Gesztusként, hagyományőrzésként/-teremtésként hatáskör nélküli tiszteletbeli elnöki tisztséget is létrehoztunk, aki a mindenkori főpolgármester…)

Az alapítvány minden évben, egészen a 2010-es évek elejéig a Fővárosi Önkormányzat költségvetéséből erre a célra kapott (szerződött) támogatási összegből – változó tartalmú és célú - pályázatokat hirdetett, bírált el és folyósította a civil szervezetek részére a támogatást.

Civil szervezeti anyaotthonok, házi gondozó szolgálatok, jogsegély-szolgálatok, fogyatékkal élőket segítő szolgáltatások elindulását, új kezdeményezéseit, esetmegbeszélő csoportok indítását segítették ezek a támogatások, de külön program volt a legszegényebbeket segítő programok, vagy éppen a lakossági tájékoztatók, ismertetők, szakmai kiadványok előállításának a támogatása, később a hazai, vagy EU csatlakozáshoz kapcsolódó szociális célú pályázatok önrészének biztosítása, a különösen veszélyeztetett csoportokhoz tartozó – roma, hajléktalan, lakástalan, munkanélküli, pszichiátriai beteg, fogyatékkal élő, bántalmazott - budapesti emberek segítésére irányuló szolgáltatások és tevékenységek költségeinek részbeni támogatása. (Lásd: Pályázatok dosszié)

Nem nagy összegekről volt szó, általában legfeljebb 300 ezer forint jutott egy-egy nyertes pályázónak, de ezzel is sok aktivitást, kezdeményezést lehetett felszínre varázsolni, ott tartani. Évente általában 12-16 millió Ft volt a pályázható keret. 2010-ben, amikor nagyobb összeg állt rendelkezésünkre, három évig tartó támogatási programokat is tudtunk támogatni.

Az EU-csatlakozást követően nem voltunk restek a profilunknak megfelelő pályázatokon is részt venni, szerencsére sikeresen, s ezek igencsak jelentős új forrásokat jelentettek. Mondjuk, a BMSZKI-val, Menhely Alapítvánnyal nem volt nehéz közös konzorciumot alkotni, hogy aztán egy 270 millió Ft-os programban – mely hajléktalan emberek munkaerő-piaci visszailleszkedését szolgálta - részt vegyünk (2006-12-04 források), de 2008-tól – 90 millió Ft támogatásból – évekig a Norvég Alap kiváló partnerei voltunk a „Diszkrimináció elleni küzdelem és jogvédelem, jogsegélyszolgálat ösztönzése Budapesten” programmal, mely zökkenőmentes folytatása volt korábbi ez irányú támogatási tevékenységünknek (2010 évi közhasznú beszámoló).

Aztán ennyi idő alatt persze voltak ún. egyéb akciók is. Ilyen volt, amikor 2003-ban – még közvetlenül az Összefogás Közalapítvány létrehozása (erről később, e Jegyzetlapon) előtt – az akkori szociális minisztériummal (konkrétan Vecsei Miklós miniszteri biztossal) megegyeztünk, hogy a fővárosi hajléktalanellátó szervezetek külön plusz 50 millió Ft-os támogatásban részesülhessenek (az egyéb állami és fővárosi támogatásokon túl – melyekről szintén másik Jegyzetlapon) a téli krízis ellátás plusz költségeit, illetve ehhez kapcsolódó programokat fedezendő. Ennek az ESZCSM támogatásnak a lebonyolítását is a Közalapítvány végezte (2003-05-23 ESZCSM szerződés, 2003-05-23 Vecsei levél, 2003 Beszámoló ESZCSM, 2004-02-27 beszámoló).

Egy külön „alvállalkozása” volt a közalapítványnak az ún. Szociális Depo, mely 1996 decemberétől működött, fogadta a főpolgármester által megkeresett nagy cégektől (köztük olyanoktól is, melyek nagyobb beruházási lehetőségekhez jutottak a fővárostól) az – elsősorban természetbeli, részben azonban pénzbeni – adományokat és ezeket elosztotta a főváros gyermekvédelmi, bentlakásos otthonai, hajléktalan szállói között. Ez valóban egy depo, vagyis egy raktárépület volt, melyben a Vöröskereszt alkalmazottai végezték ezt a munkát (az Alapítvány lényegében csak a jogi, könyvelési keretet nyújtotta ehhez a tevékenységhez (lásd Depo dosszié). …..

Végül, de nem utolsó sorban, megemlítem, hogy 1995-ben – egy akkori, egészen különleges jogi konstrukciót alkalmazva – az akkor már Közalapítvány, az alapító Fővárosi Közgyűléssel egyetértésben megalapított egy önálló jogi személyiséggel rendelkező szervezetet, nevezetesen a „Regionális Szellemi Forrásközpont” (későbbi nevén: Budapesti Szociális Forrásközpontot a Népjóléti Minisztérium Phare Programirodájától erre a célra elnyert pályázati összegből (1995-08-02 Kgy előterjesztés, 1996-10-17 Forrás közp közgyűlés), melynek vezetőjeként Gosztonyi Gézát választottuk. Ő igazgatta ezt az önálló szervezetet mindvégig. A forrásközpont minden évben beszámolt az alapítvány kuratóriumának, a kuratórium a szükséges döntéseket meghozta, az éves mérlegeket, beszámolókat összeillesztettük, de a Forrásközpont Géza irányításával valóban önállóan működött, hallatlanul sok kisebb és nagyobb projektet hajtott végre, teljesen önállóan gazdálkodott - ezért ennek dokumentumait itt most nem szerepeltetem e Jegyzetlapomon.

A Fővárosi Szociális Közalapítvány tevékenységeiről, remélhetően, átfogó képet nyújtanak az évenként elkészített (közhasznúsági) beszámolók (lásd: Beszámolók dosszié).

Végül: más Jegyzetlapokon már említettem dr. Glausius Juditot és részben Csépe Istvánnét (Ilikét), a fővárosi szociális bizottság jogtanácsos titkárát és titkárnőjét, itt azonban külön ki kell hangsúlyoznom, hogy a közalapítvány működése nélkülük nem lett volna lehetséges, még pontosabban, a közalapítvány igazi lelke, igazi mestere mindig is Judit volt.

(A Fővárosi Szociális (Köz)Alapítványról további dokumentumok ITT.)

Fővárosi Közgyűlés Szociálpolitikai és Lakásügyi Bizottsága „civil szervezetek kerete”

Amikor már évek óta működtek a Fővárosi Önkormányzat civil szervezeti támogatásai, akkor sok kritika érte ezt a rendszert, hogy nehezen áttekinthető, némileg kaotikus, nem pontosan követhető a logikája. Sok igazság volt ebben a kritikában, s ezt akkor sem lehetett másként gondolni, hisz például a Fővárosi Szociális Közalapítvány és a bizottság civil pályázatai sokszor ugyanazokat a szervezeteket „szólították meg”, egymással párhuzamosan működött a két pályázati/támogatási rendszer éveken keresztül. Persze mindennek megvolt az oka, gyökere és voltak fontos különbségek is.

A  Fővárosi Szociális Közalapítványt – eredeti, programszerű szándékainkat követve - az új önkormányzatiság megszületését követően meglehetősen korán hoztuk létre. Később azonban kiderült, hogy az ilyen támogatási formák nem csak szakpolitikai, hanem tisztán politikai, hatalomtechnikai célokat is kiválóan szolgálnak. Sok képviselő ráérzett arra, hogy ilyen támogatásokkal baráti-szimpatizáns szerveződéseket édesgethetnek magukhoz, s bizony sokszor – én legalább így láttam – az ún. bizottsági keretek megszavazása fontosabb volt egyes képviselőknek, mint bármi más az éves költségvetésből. Így aztán a városvezetés számára is a bizottsági keretek egy olyan eszközzé váltak, melyek révén „megvehették” a különböző képviselők támogató szavazatait. Márpedig néhány tízmillió forint ilyettén felhasználása a milliárdos költségvetés jóváhagyása érdekében tolerálható árnak tűnt… Hát így…

(Múló kísérletként néhány évig működött az ún. Civil albizottság rendszere is – éppen a szociális bizottsághoz telepítve -, annak érdekében, hogy valahogy szakszerűbben és koordináltan folyjanak ezek az ügyek, azonban ez a forma végül senkinek nem volt eléggé megfelelő, ily módon ki is múlt.)

Így aztán a bizottsági kereteken belül a Szociális és Lakásügyi Bizottság is mindig részesült ebből, olyan évente 10-15 miilió Ft-nyi nagyságrendben. A különbség az volt, hogy mi már az addigra kialakult szokásaink szerint évente pályázatot írtunk ki és azokat bíráltuk el, míg a bizottságok többsége az ad hoc beérkező kérelmekről, megkeresésekről stb.(!) esetenként döntött. A Szociális Közalapítvány és a bizottsági pályázataink/támogatásaink között pedig az volt a legnagyobb különbség, hogy az utóbbiaknál semmilyen tematikus megkötés (a tágan értelmezett szociális célon belül) nem volt, így a fő funkción belül teljesen nyitott volt a pálya a pályázók körét illetően és persze lényeges különbség, hogy a bizottsági keretről (szak)politikusi testület döntött, míg a közalapítványi kiírásokról és támogatásokról szakemberekből álló szakmai testület döntött. (A bizottsági keret pályázatainak kezelése - szerződéskötés stb. – inkább a hivatali apparátusra hárult, nem kevés új feladattal és kapcsolattartással „gazdagítva” az apparátusi munkát.) (Néhány év pályázati kiírása és pályázóiról lásd: Civil keret dossziét)

Még külön megemlíteném az egyetlen – ámbár igen sikeres - speciális akciónkat, amikor 2001-ben három tematikus pályázatot hirdettünk: „Közösen egymásért” címmel a bizottsági keretből, „Szolidáris város” címmel a Fővárosi Szolidaritási Alapból (erről még külön szólunk, e Jegyzetlapon), „Miénk a ház…” címmel a Fővárosi Városrehabilitációs Keretből (erről másik Jegyzetlapon szólunk) korábban (1996 óta) támogatott szervezetek részére az ún. Szociális expón, illetve más kiállításon történő bemutatkozás érdekében. Kétségtelen, hogy az eredmények ilyen transzparens összefoglalásával a későbbi lobbizás, szakmapolitikai törekvések megerősítése mellett politikai motívumként megjelent előttünk a 2002. évi önkormányzati választási kampány is (viszont ekkorra én már eldöntöttem, hogy a továbbiakban már nem kívánok képviselőként tevékenykedni – de erről is másik Jegyzetlapon).  (2001- közösen egymásért, 2001- miénk a ház, 2001- szolidáris város)

(A Fővárosi Közgyűlés Szociálpolitikai és Lakásügyi Bizottsága „civil szervezetek keretéről” további dokumentumok ITT.)

Szolidaritási Alap

Mit mondjak, nem volt könnyű kiheverni Budapest főváros szétverését, szétszervezését az 1990-es rendszerváltást követően (mármint hogy privátilag, helyi döntéshozóként – mert egyébként ezt a város mindmáig nem heverhette ki). Mind a lakásügy, mind a szociális politika terén rendkívül sokat gondolkodtunk, hogyan lehetne mégis valamilyen koordinált megoldásokat kitalálni, kialakítani, melyek úgy-ahogy összetartanák a város – mely szerintünk, minden lokális, fontos sajátosságaival együtt egy város. Így jutottunk el 1996-ig a Fővárosi Városrehabilitációs Alap (keret) (erről másik Jegyzetlapon) és a Fővárosi Szolidaritási Alap gondolatához és létrehozásához.   

Egészen sajátos megoldást „fundáltunk ki”:  mivel a Szolidaritási Alapból a kerületekhez szervezett szociális szolgáltatások létrehozását, fejlesztését kívántuk támogatásokkal ösztönözni, ezért azzal álltunk elő, hogy még a fővárosi ún. forrásmegosztás során vegyünk ki a közös „nagy kalapból” egy összeget erre a célra, ez az összeg kerüljön ki a 23 kerület és a főváros osztozkodásából, hisz közös, összvárosi célokat szolgál. Ezzel persze irgalmatlanul bonyolult politikai egyeztetési logisztikát húztunk magunkra, de ennek a célnak ez az eszköz felelt meg a leginkább. (Mielőtt folyamatosan megemlíteném, inkább már itt: Szolnoki Andrea akkori illetékes főpolgármester-helyettes kabinetjének vezetője, Ikvai-Szabó Imre kiemelkedő szerepet játszott ebben a történetben, nagyszerűen dolgoztunk együtt még hosszú-hosszú éveken keresztül, Imre igazi barát is lett közben.) 

Így került sor arra, hogy az 1996 januárjában jóváhagyott forrásmegosztási rendeletben sikerült egy 300 millió Ft-os keretet elkülöníteni erre a célra, közelebbről a kerületi önkormányzatok szociális fejlesztéseinek összehangolására, a szükségleteknek megfelelő, a Szociális törvényben meghatározott, illetve új ellátás-típusok kialakítására. Ezek fő irányai a következők voltak:

A) a már meglévő ellátások továbbfejlesztése,

(Pl.: családsegítő központ, gondozási központ, házi gondozás, szociális étkeztetés, ellátásban dolgozók továbbképzése, lakossági kapcsolatok korszerűsítése  stb.)

B) új típusú ellátások létesítése,

(Pl.: hajléktalanok nappali melegedője, fogyatékosok napközbeni ellátása, rehabilitációja, habilitációja, home-care, új pénzbeni támogatási formák, működő szervezetek egyéb kezdeményezései  stb.)

C) olyan új ellátások kialakítása, melyek össz-fővárosi jelentőségűek, egynél több kerületre kiterjedő ellátást jelenthetnek.

(Pl.: átmeneti szálláshelyek, éjjeli menedékhely, albérlők háza hajléktalanok részére, krízislakások kialakítása, eljárási rendszerfejlesztés, közösen működtetett  intézmények, projektek kialakítása   stb.)

(1996-02-08 Sajtó, 1996-04-16 Főv Szold alap kgy előterjesztés, 1996-05-02 Szolid alap tervezet, 1996-06-14 Pályázati felhívás, 1996-07-16 Adatlap)

A Fővárosi Önkormányzat kerületekkel egyeztetett rendelete szabályozta a 300 millió Ft-os Alap elosztási rendjét. Ennek az Alapnak a segítségével olyan szociális feladatokat tudtunk közösen megoldani, melyekre egy-egy kerület szociális költségvetése egy-egy adott évben önmagában nem nyújtott elegendő fedezetet. Évről-évre kerületi és fővárosi segítő szakemberek, képviselők gondolták ki a Kerületek Küldöttei Fórumának bevonásával - az újabb és újabb törvényi kötelezettségek és a fővárosi szükségletek alapján - azokat a programokat, melyek megvalósítását a legfontosabbnak ítélték. A szakmapolitikai döntéshozatalban is részt vettek a kerületek képviselői. (1996-08 Főv Szolid Alap MTI, 1997-10 Szolid alap rendelet, 2000-12 Szolid pályázat Csáo-k)

Az Alap segítségével sikerült elérni, hogy minden fővárosi kerületben ténylegesen működik legalább egy családsegítő szolgálat. Hozzájárult ahhoz, hogy időben kiépüljön a fővárosban a gyermekjóléti szolgálatok hálózata. Segítette a fővárosban működő adósságkezelő tanácsadó szolgáltatások hálózatának kiépülését, mely a díjhátralékos családok ügyeit intézi. Ezzel párhuzamosan az Alap elindította a szociális lakáscsere hálózat kiépülését. Részt vett az Alap az aktív korú munkanélküliek szociális ellátórendszerének kialakításában. Más veszélyeztetett, igen hátrányos helyzetű csoportok, így különösen a fogyatékosok foglalkoztatási, rehabilitációs intézményeinek, programjainak a létrejöttét is elősegítette az Alap. Az idősgondozás terén több kerületi gondozóház, gondozási központ, házi szociális hálózat létrejötte, bővítése, felújítása nem valósulhatott volna meg e nélkül a támogatás nélkül.

Ezt az évenkénti mintegy 300 millió Ft-os pályázati keretet megpróbáltuk nem szétaprózni, így az 1996 és 2000 közötti öt év alatt a 349 támogatott projekttel – mely összesen közel másfél milliárd forintos támogatást jelentett – valóban komoly fejlesztéseket tudtunk ösztönözni, létrehozni a városban a szociális ellátás területén. (2001-02 1996-2000 Összefoglaló a Szolid támogatásokról, 2001-06-21 Csáok-k létrehozása sajtó, 2001-06 Szolid Eddigi támogatások kiírás sajtó)

Ezzel együtt, vagy ennek ellenére a Szolidaritási Alapot nem sikerült tovább fenntartani, egy idő után a kerületek már minimális együttműködésre sem voltak képesek, a 2002. évi forrásmegosztásból már kikerült a közös forrás, ekkor még a Fővárosi Önkormányzat a saját részét biztosította, még ebből és a fel nem használt maradványból lehetett pályázatot hirdetni, majd 2002 után megszűnt (elhalt) ez a támogatási konstrukció. (2001-12-14 Pályázati felhívás, 2002-04-03 Csáo-k, 2002-szolid lista)

(A Szolidaritási Alapról további dokumentumok ITT.)

Összefogás a Budapesti Lakástalanokért és Hajléktalan Emberekért Közalapítvány

A Fővárosi Önkormányzat 1990 óta támogatott hajléktalanellátó civil szervezeteket (köztük egyik alapítóként a Menhely Alapítványt is) (erről másik Jegyzetlapokon). Az ún. téli ellátás plusz szolgáltatásai, költségei azonban kikényszerítették, hogy a mindenkori kormányzat is – pályázati formában – kiegészítő támogatást nyújtson az ország különböző hajléktalanellátó szervezeteinek, köztük a Budapesten működő civil szervezeteknek is. Ez egy idő után azt jelentette, hogy a budapesti civil ellátók az állami normatíván túl sokszor évenkénti rendszeres támogatást kaptak a fővárostól is, plusz pályázati támogatást kaphattak a Fővárosi Szociális Közalapítványtól, a fővárosi szociális bizottsági keretből is és ezen kívül ismét a kormányzattól a téli ellátásra. Másrészt ez a rendszer azt is jelentette, hogy ugyan a fővárosnál volt a - közfigyelem középpontjában lévő - budapesti téli hajléktalanellátás teljes felelőssége, koordinálása, azonban arról, hogy ki-milyen plusz szolgáltatásokat működtet ebben az időszakban, a minisztérium szobáiban döntöttek (még akkor is ellentmondásos volt ez a helyzet, ha pl. engem rendszeresen fölkértek, hogy szakértsem a beérkezett minisztériumi pályázatokat).  

Ugyanakkor a fővárosban, évek sziszifuszi munkájával, párját ritkító koordinációs, egyeztetési formák alakultak ki – mint a Fővárosi Hajléktalanügyi Fórum, az ellátók által választott Tizek tanácsa, az évenkénti téli ellátásra vonatkozó írásbeli Megállapodás az ellátók között (ki-milyen szolgáltatásokat működtetne a télen), a Diszpécser szolgálat működtetése (ezekről másik Jegyzetlapokon) -, s ez szükségessé és egyben lehetővé is tette, hogy előálljunk azzal a javaslattal, hogy egyesítsük a kormányzati és fővárosi támogatási források egy részét, s ez a „közös kassza” finanszírozza a budapesti téli ellátási programokat.

A gondolatot, igényt tett követte, hozzunk létre egy közös közalapítványt, a kormány és a főváros alapítói és finanszírozói részvételével, egy szakmai kuratórium irányításával, mely szakmai kuratórium egyben jó-rossz döntéseivel felelőssé is válik azért, hogy az igényeknek megfelelő, jó programok, szolgáltatások állnak-e majd egy-egy télen rendelkezésre. Ennek az egyedülálló közös közalapítványi konstrukciónak a megvalósításához a kormányzat részéről kiváló parnernek bizonyult Vecsei Miklós miniszteri biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület alelnöke, akivel igazán szoros kapcsolat alakult ki az elmúlt sok év során (2003-06-03 alapító levél skulo). 

Miután már az 1999. májusában a közgyűlés által elfogadott „Beszámoló a fővárosi hajléktalan-ellátás kiépüléséről és feladatok a továbbfejlesztés tükrében” c. előterjesztésben (lásd másik Jegyzetlapon) is felvetettük,hogy „Figyelemmel kell lenni arra is, hogy az országos és a fővárosi hajléktalan-ellátás helyzetének különbözősége, fejlődésének fázis-eltolódása miatt sajátos fővárosi érdekek, és érvényesítésükre a központi szabályozási tendenciáktól eltérő, sajátos fővárosi szabályozás alkalmazására is szükség van. A téli krízis-ellátás területén e követelményeknek elsősorban az egységes fővárosi irányítás és koordináció megteremtésével egyes szolgáltatások esetében a finanszírozás kiszámíthatóbbá, tervezhetőbbé, tételével, kríziskezelő alap létrehozásával és működtetésével lehet megfelelni.”, a hosszas tárgyalásokat és előkészítést követően 2003 közepén előterjeszthettük a közgyűlésnek a Az Összefogás a Budapesti Lakástalanokért és Hajléktalan Emberekért Közalapítvány megalapítását (2003-06-04 Összefogás előterjesztés, 2003-06-04 Összefogás alapító okirat). A döntéshozó kuratórium elnöke Ikvai-Szabó Imre (ekkor már ő vezette a Szociálpolitikai és Lakásügyi Bizottságot, mielőtt még főpolgármester-helyettessé választották volna), képviselője Kártyás Irén lett, kuratóriumban, többek között, ott találjuk Bajzáthné Komár Máriát, Fehér Borókát, Ghyczy Gellértet, Vecsei Miklóst. Az üléseken én mint állandó meghívott szakértő vettem részt és segítettem a testület munkáját (2009-06-23 Felkérés). (Ekkor már a BMSZKI volt a munkahelyem.)

Ki kellett alakítani a teljes támogatási/pályázati rendszert, a pályázati adatlapok, szerződések és elszámolások rendszerét sat., sat. A szakértőként elkészített igen célratörő és részletes évenkénti pályázati kiírások igencsak alapos szakmai előkészítéssel készültek, melybe az összes budapesti hajléktalanellátó szervezet, valamint az őket képviselő Tizek tanácsa is aktívan be lett vonva (pl.: 2004-06 Pályázatkiírás, 2010 pályázati kiírás). A pályázati keretösszeg évente többnyire 300 millió Ft volt (ebből 40 millió Ft fővárosi, 260 millió Ft kormányzati költségvetésből), de ettől fölfele-lefele is adódtak eltérések (2008-02-25 2004-2007 támogatások).

E pályázati rendszeren belül tudtam létrehozni a hivatalosan „Hajléktalan személyek beilleszkedésének támogatása” néven futó, általam Támogatott Lakhatási Programnak nevezett támogatási mechanizmust (2005-06-09 ÖKA lakhatási tájékoztató). E – szállókról kiléptető, vagy utcáról önálló lakhatásba juttató - támogatás segítségével az évek során, 2010 végéig összesen 2041 hajléktalan ember lakhatott legalább egy ideig önállóan, intézményeken kívül (ez tizenkettő darab 150 férőhelyes átmeneti szálló kapacitásának felel meg), s az érintetteken túl az őket segítőknek is új perspektívát nyújtott munkájukban. (Később ezt a támogatási konstrukciót vitte tovább az ún. Budapesti Hajléktalanügyi Konzorcium, de erről másik Jegyzetlapon.) A Támogatott Lakhatási Program megfelelően szakszerű működését folyamatos – a szakmai továbbképzés rendszerébe épülő – szakmai műhelyekkel és rendszeres segítő-támogató monitorozással erősítettük. E Monitorozási jelentések hű képet nyújtanak a program alakulásáról (2004- ÖKA monitoring összefoglalók dosszié).

Az Összefogás Közalapítvány munkájáról is a pályázati kiírások, támogatott programok és az éves beszámolók nyújtanak hű képet (pl.: 2005 évi pályázatkiírás, 2006-04-13 kiírástervezet, 2007 kiírás, 2007 pályázatok, 2008. évi közhasznú jelentés, 2009 pályázatok, 2010 ÖKA összefoglaló, 2010. évi közhasznú jelentés, 2010. évi pályázatkiírás, 2010 ÖKA eredmények).

És aztán itt is – mint annyi más esetben – elkövetkezett a megszüntetés, felszámolás ideje, melynek küzdelmeiben ismételten valamilyen formában részt kellett vennem. Ez a folyamat is – mint annyi más – roppant bonyolult jogi és politikai mezőben zajlott, melynek akárcsak vázlatos ismertetése egy külön fejezet lehetne.

A megszüntetési folyamat azzal vette kezdetét, hogy a 2010-ben hatalomra került Fidesz-rezsim egyik első kormányhatározata a korábbi kormányok által alapított közalapítványok felülvizsgálatáról, majd ennek eredőjeként egy következő határozat e szervezetek megszüntetéséről szólt. Ez kiterjedt a részben a kormány által alapított Összefogás Közalapítványra is, azonban mivel egészen kivételesen ez egy közösen alapított szervezet volt, ezért olyan javaslattal éltünk, hogy a Fővárosi Önkormányzat „tartsa meg” egyedüli alapítóként e fontos szervezetet (2011-01-26 Tarlós levél, 2011-03-21 Levél ÖKA főváros, 2011-06 korm határozat, 2011-10-12 MK).

Tarlós István tulajdonképpen egy ideig partnernek mutatkozott abban, hogy a főváros egyedül vigye tovább a közalapítványt – akkor még a kormányzat nem döntött az összes ilyen hazai szervezet megszüntetéséről -, azonban ez talán jogi, talán politikai okokból végül tarthatatlanná vált (2012-02-24 GG-főpolg levél).

Közben „mellesleg” gondoskodni kellett a 2011., majd 2012. évi források biztosításáról, szerződésről, pályázati mechanizmusról, ellátásról….Jaaahh..(2011-06-03 Fpm levél Nyitrainak, 2011-07-16 főpolg-korm átnézett)

Időközben bejelentettem, hogy én a magam részéről ebben a hentes-munkában semmiképpen nem kívánok már résztvenni (2011-07-05 Tiszteltek), de mondjuk ezt 100%-osan persze lehetetlen volt megvalósítani (2012-04-23 ÖSSZEFOGÁS MEGSZÜNTETÉSE 2012, 2012-07-16 ÖKA Megszüntetés Levél főpolginak).

Itt is volt még sok csavar, az Alkotmánybíróság 2012 közepén kimondta a vonatkozó kormányhatározat Alkotmányellenességét (2012_nol, 2012ab határozat), de ez a fidesz-kormányzatot – szokás szerint – cseppet sem zavarta…

… Végül, 2013 tavaszán búcsúztunk el végleg e közalapítványtól (2013-05 Búcsú ülés Meghívó).

Ma is úgy gondolom, hogy ezzel egy rendkívül korszerű, jó, minden irányú együttműködésre, kooperációra épülő szakmai és közpolitikai konstrukció lett megszűntetve sötét és buta hatalomgyakorlási ösztönöktől vezérelve.

A támogatási rendszer működtetését – a vidéki hasonló támogatásokat addig is menedzselő, a kormányzat által alapított és megmaradó – Hajléktalanokért Közalapítvány vette át, melynek döntéshozó, majd már csak minisztériumi döntéseket előkészítő kuratóriumában szintén kollégák ülnek, azonban a koordináció ezzel gyengült, s a fővárosi sajátosságokat ismét nem sikerült érvényre juttatni. („Mellesleg” a HKA pályázataiból aztán a gyorssegély tipusú támogatások oltárán feláldozták a Támogatott Lakhatási Programot, de e történet ezzel még messze nem zárult le.)

(Az Összefogás a Budapesti Lakástalanokért és Hajléktalan Emberekért Közalapítványról további dokumentumok ITT.)
Comments