Jegyzetlap - Az új Lakástörvény megszületése – egy sikertelen korrekció

Előre kell bocsájtanom, hogy az ehhez a Jegyzetlaphoz csatolt dokumentumok akárcsak vázlatos tartalmi ismertetése teljesen szétfeszítené a kereteket, mert általában rengeteg kisebb-nagyobb kérdéssel foglalkoznak (melyek közül viszont a legkisebbek is – szerintem - húsba vágóan fontosak). Tömör összefoglalónkkal elsősorban a doksik kronologikus elhelyezését próbáljuk segíteni, a tartalom a csatolt doksikban található.

Közvetlen előzményként itt csak annyit, hogy számos párthatározatot és koncepciót követően 1989. decemberében kormányhatározat született a hazai lakásrendszer átalakításáról, „korszerűsítéséről”. (E korábbi koncepciókhoz, illetve a kormányhatározat következményeként kialakított fővárosi tanácsi lakáskoncepcióhoz készült Észrevételeim sora, valamint a saját magam által kidolgozott (1989-01Javasolt konstrukció) – rövid és közérthető formában publikált - lakáskoncepció másik Jegyzetlapon található.) Az 1990-ben megalakult Antall-kormány – az akkori szakértői/érdekvédelmi követelésekkel szemben, nevezetesen, hogy legalább egy önálló országos Lakáshivatal fogja össze végre a lakáspolitika átalakításának és majdani menedzselésének a szerteágazó kérdéseit – négy-őt minisztérium között szórta szét a lakásügyi kérdéseket, mely ily módon a kormányzati struktúrában teljesen gazdátlan maradt, s így az 1991 áprilisára beígért Lakástörvényből nem lett semmi. (1990-ben az új kormány megszüntette a volt-tervgazdaság szimbolikus főhivatalát az Országos Tervhivatalt, részben ehhez, részben az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumhoz tartoztak a lakáspolitikai kérdések. A megszűnt OT Lakáspolitikai osztályvezetőjével, Oszlányi Zsolttal – már összecsomagolt dobozokon ülve -, úgy is, mint korábbi években szakértői vitapartneremmel készítettem egy „búcsú interjút” 1990 Beszélő Hogyan készülnek…, de erről másik Jegyzetlapon.)

Cseppet sem segített ezen, hogy 1991-ben aztán az akkori Népjóléti Miniszter kényszerűen egy miniszteri biztost jelölt ki a feladatra, ahol készült is egy Nemzeti Lakáspolitikai Koncepció, de ennek semmilyen kormányzati munkával semmi összefüggése nem volt. (1991-MH Kézirat) Végül, 1991 végén a Belügyminisztérium ragadta magához a kezdeményezést, s az ott dolgozó egy-két lakásügyi tisztviselő minden különösebb koncepció nélkül nekilátott egy új Lakástörvény kodifikálásának. 1992 március 31-én az MDF-Kisgazda kormány, közelebbről a Belügyminisztérium beterjesztette az Országgyűléshez "A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról" c. 5401.sz. törvényjavaslatot. (Lásd 1992-04-Beszélő)

Ψ

A korábbi alrendszerek felváltása az újakkal számos területen átmeneti időszakot követelt, ezek az átváltások természetüknél fogva nem mentek „egy csapásra”. Ilyen „átmeneti időszak” jellemezte a lakásrendszert is ebben az időben. Már megszületett és működött az - ekkor létrejött új önkormányzatok hatáskörét jelentősen kibővítő - Önkormányzati törvény, megszületett a Budapestet 23 független önkormányzatra szétszabdaló ún. Fővárosi törvény is, azonban – új szabályok hiányában – még hatályban volt a lakásszektort szabályozó, „A lakások elosztásáról és a lakásbérletről” szóló 1/1971. (II. 8.) Korm. rendelet (R.) és az ennek végrehajtására kiadott 1/1971. (II. 8.) ÉVM rendelet (Vhr.) is, és még számos, e területet érintő korábbi jogszabály. Ez természetesen számos bizonytalanságot, ellentmondást, megoldatlan helyzetet eredményezett. Ezért (is) elkerülhetetlen volt a lakásügyek újraszabályozása. (Erről lásd: 1991 Beszélő Törvénytelen állapot)

Ahogy azt ilyenkor megköveteli az eljárásrend, elkészítettem a beterjesztett törvény-javaslatról az általános és részletes észrevételeket, kritikát. Majd elkészítettem az „alternatív” javaslatot, mely alapvetően eltért a beterjesztettől, de csak annak módosításaként futhatott a rendszerben. (1992 Lakás tv általános, 1992Lakástv részletes) Az „alternatív”, vagy hivatalosan módosító javaslat kialakításakor részben korábbi szakértői anyagaimra, kisebb részben korábbi saját lakáskoncepciómra, nagyobb részben a székesfőváros 1936-os lakásügyi szabályrendeletére (1992-02 Háttér), illetve annak aktualizált adaptációjára támaszkodtam. Utóbbi talán némi magyarázatot követel.

Korábban volt szerencsém áttekinteni egészen a Kiegyezésig (Pest-Buda-Óbuda városegyesítéséig) visszamenően a lakásügyi jogszabályokat, illetve az 1945 utáni lakásügyi szabályokat, utóbbiakat Gábor Lacival néhány kiválasztott szempont szerint fel is dolgoztunk, elemzésünket publikáltuk is. Ennek során azt kellett tapasztalnom, hogy az 1936-os székesfővárosi szabályrendelet volt az utolsó, legalaposabban kidolgozott lakásügyi jogszabály, mely ráadásul magánpiaci és viszonylag önálló önkormányzati körülmények között született. Akkor is a korábbi (az első világháború és a Tanácsköztársaság során „ideiglenesen” bevezetett) ún. kötött lakásgazdálkodásból kellett valahogyan továbblépni, s bizony több, mint egy évtizedes vita, az érdekek és politikai erők ütköztetése előzte meg e szabályrendelet megszületését, csiszolta annak előírásait. (Erről részletesebben máshol.) Röviden összefoglalva, ezért támaszkodtam erre a „szabásmintára”.

Az elkészített általános és részletes véleményt, valamint javaslatot számos fórumon, tanácskozáson, összejövetelen kellett egyeztetni, csiszolni. Ebbe bevontam a kerületi lakás bizottságok és apparátusok vezetőit, érdekképviseleti szerveket, fővárosi és független jogi szakértőket. Az Országgyűlésben akkori ellenzéki párt (SZDSZ) szakmai képviselőjeként rendszeresen bejártam a Belügyminisztériumba, hogy a törvény-javaslat tényleges apparátusbeli előkészítőivel – dr. Bálint Tiborral és Vargha Aurélnével - szakmai egyeztetéseket, vitákat folytassunk. Ezek érdemi és színvonalas viták voltak. Vargha Aurélné egyike volt az akkor hatályos 1/1971-es lakásügyi szabályozás legjobb szakértőinek, tulajdonképpen részt vett már annak kialakításában is és két évtizeden keresztül – igen tapasztalt - alkalmazója volt e szabályoknak (korábban ő volt az V. ker. tanács lakásosztály vezetője, majd az ÉVM Lakáspolitikai osztályának főelőadója,a BM Lakásügyi osztályvezetője). A megbeszélésekbe időnként bevontuk dr. Rakvács Józsefet is, aki akkor a legnagyobb tekintélynek számított e témában, számos jogszabály-ismertető, -alkalmazást elősegítő könyve jelent meg, a Legfelsőbb Bíróság ilyen ügyekkel foglalkozó bírója volt. Nekem a legnagyobb szakmai-kodifikációs segítséget fővárosi bizottságom titkára, Tömösváryné Glausius Judit jogtanácsos nyújtotta. (Őt több Jegyzetlapon is említem, egyedülállóan kiváló ember, szakember, munkatárs.) Lényegében minden a közösen végzett munkánk eredménye volt. (Én vittem az alapmatériát és a szándékokat, célokat, Judit segített a helytálló formába öntésben és egyben jogi-gyakorlati kontrollt is gyakorolt, mely mindig rám fért.)

Az új Lakástörvény vitájába teljes energiámmal vetettem bele magam e területtel foglalkozó szakértőként – részben az SZDSZ lakásügyi szakpolitikusaként, részben fővárosi lakásügyi bizottsági elnökként is - hiszen Budapestet, a városban élők jövőjét igen jelentősen érintette ennek alakulása. Ez a – mondhatni - küzdelem több fronton zajlott. Az SZDSZ lakásügyi szakpolitikusaként az SZDSZ – ellenzékben lévő – országgyűlési frakciójánál megpróbáltam elérni, hogy az álláspontomat minél jobban tükröző Módosító javaslatot terjesszenek be az országgyűlési vitában, annak reményében, hogy azok egy részét az országgyűlés meg is szavazza. (Nyilván lobbiznom kellett, hogy – ha nem is a kormánypártok, de legalább – a kormányzati törvény-előkészítők (módosító-javaslatok véleményezői) minél több módosítással egyet is értsenek. Fővárosi bizottsági elnökként megpróbáltam a nagyon is érintett kerületi polgármestereket, illetékes alpolgármestereket, bizottsági elnököket és lakásügyi apparátusbelieket részben közös állásfoglalásra (így együtt nagyobb erőcsoportba) szervezni, részben szintén a javaslataim mögé állítani. Emellett megpróbáltam, hogy maga a Fővárosi Közgyűlés is a maga súlyával támogassa a módosító javaslatokat. Végül, de nem utolsó sorban, megpróbáltam a közvélemény figyelmét is felhívni a sajtón keresztül a kormányzati javaslat veszélyeire, következményeire. Az 1992-es esztendő számomra, nem kis részben, azzal telt, hogy azt elérjem, hogy a kormány által beterjesztett helyett egy attól lényegesen eltérő új Lakástörvény szülessen. Erőfeszítéseimet nem koronázta siker.

Ψ

Miután 1992. februárjának első napjaiban részben kollegiális-informális úton hozzájutottam a BM Lakásügyi osztályán készült Lakástörvény-tervezet szakértői változatához, azt megküldtem véleményezésre a kerületi önkormányzatok lakásügyi bizottságai elnökeinek Konzultációs Fóruma tagjai részére (ezt az egyeztetési formát addigra már sikerült tető alá hoznom, működtetni), azzal, hogy február 25-én megtárgyaljuk a törvényjavaslat első változatát. Közben február 20-án a fővárosi lakásbizottsághoz is megérkezett a tervezet, egy február 28-ára szervezett BM-egyeztető megbeszélésre invitáló meghívóval együtt. Ekkor kialakítottam a törvény-javaslatra vonatkozó Általános észrevételeinket (1992-04-24 Vélemény a bizottságnak), s ezeket az észrevételeket a 23 kerület Lakásügyi Bizottságai Elnökeivel február 25-én megtárgyaltuk és közös véleményként február 26-án megküldtük minden kerületi önkormányzat lakásügyi bizottsága és a BM Lakásügyi osztálya részére.

Az Általános észrevételek körében - többek között – kitértünk arra, hogy

§ a Javaslat az önkormányzati bérlakásszektor gyorsított ütemü megszünését, vagy esetleg csak egészen minimális szintre csökkenését eredményezi, részben az önkormányzati bérlakások elidegenítésére bevezetett vételi jog megadásán keresztül (gyorsított privatizáció), részben a bérlői jogok csökkentéséből, megvonásából, illetve a bérlői jogbiztonság radikális lecsökkentéséből adódóan.

§ a hatósági szabályozásról tulajdonosi szabályozásra való áttérés mi mennyi ellentmondást, problémát eredményez majd,

§ a hatályba léptetés és a jogi hatály kaotikus, koncepciótlan megszerkesztése a végrehajtásban milyen gondokat fog okozni, sokkal egyértelmübben meg kellene fogalmazni a törvényjavaslatban, hogy pontosan milyen szabályok vonatkoznak a már meglévő lakásokra, az önkormányzati bérleményekre, mik érvényesek az 1 éves un. átmeneti periódusban és milyen szabályok az ez után keletkező szerződésekre.

§ a javaslat messzemenően alulszabályoz éppen az alapvető garanciális és tartalmi elemeknél (bérlők-bérbeadók jogai, kötelezettségei, lakbér és szolgáltatások tartalma, felmondás esetei, fajtái, állam és önkormányzatok lakhatással kapcsolatos feladatai, kötelezettségei), valamint alulszabályoz lényegében minden eljárási, proceduális kérdésben. Ez mind az önkormányzati, mind a magántulajdonu lakásokra vonatkozik.

§ „Ha az elmúlt negyven év túlszabályozásának hatására - érzelmeinktől vezettetve - átesünk a ló túlsó oldalára, vagy félremagyarázható, tetszetős politikai kliséket akarunk egy ilyen jogszabályban érvényesíteni, esetleg korábbi hibás döntéseink korrekcióját nem vállaljuk, akkor mindezzel olyan vargabetü megtételére kényszerithetjük a hazai bérlakásügyet, olyan visszafordíthatatlan folyamatokat indukálhatunk, amelyek későbbi helyrehozatala nagyon is kérdéses.”

Az 5401. sz. törvényjavaslat hivatalos - március 31-i - beterjesztését követően (melyről az április 1-i Magyar Hírlapból értesülhettünk), április 3-án a Fővárosi Közgyűlés Szociálpolitikai és Lakásügyi Bizottsága is megtárgyalta a törvényjavaslatot, illetve április 7-re kerületi polgármesteri értekezletet hívtunk össze, melyen 16 kerületi polgármester elfogadta a Fővárosi Önkormányzat lakásügyi összefogásának téziseit, melyben – többek között - kimondták, hogy indokolt, hogy a fővárosi önkormányzatok - egyeztetések útján - közös álláspontot képviseljenek a készülő lakástörvény-tervezet kapcsán (1992-04Lakásügyi tézisek). Közben gőzerővel dolgoztam a törvény-javaslatra vonatkozó Általános (1992-04-24 Bizottság) és Részletes észrevételeken (1992-03 Részletes), melyek nyilvános vitájára (Fővárosi Közgyűlés tagjai, kerületi és országgyűlési bizottságok, érdekképviseletek, stb.) április 27-én került sor.

Másik vonalon, a kialakított Észrevételeket megküldtem az Országgyűlés illetékes bizottsága elnökének és az SZDSZ elnökének, Pető Ivánnak (1992-04 Vélemény elsődleges), majd május 10-én a törvény-javaslat első fejezetéhez elkészített módosító javaslatokat Wekler Ferencnek (SZDSZ), az Országgyűlés Önkormányzati, Közigazgatási, Belbiztonsági és Rendőrségi Bizottsága elnökének (1992-05-10 Vélemény előlevél, 1992-05-10 Ogy biz elnöke).

A konkrét észrevételek hosszú sorának ismertetését itt (is) mellőzve, csupán a felvezetésként citált mondatok, melyek részben a magát liberálisnak tartó pártban, részben szélesebb körben is elterjedt nézetekre próbál reagálni:

"Némelyek kifogásolni fogják a szerzôdési szabadságot korlátozó kógens rendelkezések kiterjesztését... Az idevonatkozó ellenvetésekre azzal válaszolok, hogy a kógens rendelkezések mind olyanok, amelyek a gazdaságilag rendszerint gyengébb bérlôk, illetôleg a házfelügyelôk és segédházfelügyelôk érdekében foglaltattak a szabályrendeletben. Komoly szociálpolitikát és a szembenálló érdekek méltányos kiegyenlitésének a birói gyakorlatban is érvényesülô nagyjelentôségü elvét ugyanis a bérleti jogviszony szabályozásával kapcsolatban csak kényszeritô jogszabályok utján lehet megvalósitani. A magánjognak ezt az ujabb irányát elsôsorban ezen a téren kell érvényre juttatni, mert csak igy lehet a szociális forradalmaknak bölcs elôrelátással elejét venni." (Liber Endre Budapest Székesfôváros alpolgármestere, 1936.)

Közben, áprilisban a Magyar Hírlapban (Mi hiányzik) és a Beszélőben (Hogyan készül) próbáltam tájékoztatni az érdeklődőket/érintetteket a készülő törvényről, annak hátteréről és kritikai észrevételeimről.

1992. május 29-én a részletes módosító javaslatokat megküldtük testületi véleményezésre minden fővárosi kerületi önkormányzatnak, s e javaslatok megvitatására június 15-én a kerületi lakásügyi bizottságok vezetőivel, június 16-án a kerületi lakás osztályok vezetőivel, június 17-én a fővárosi lakásjogi ad hoc munkacsoport tagjaival kerítettünk sort. Az így kialakított Általános és részletes észrevételeket (1992-06 Általános észrevételek, 1992-06 Részletes észrevételek) a július 16-i Fővárosi Közgyűlés elé terjesztettem.

Az Általános észrevételek körében egyrészt megfogalmazódott, hogy az előterjesztő a törvényjavaslat előkészítésébe a Fővárosi Önkormányzatot – a vonatkozó jogszabályokkal ellentétesen - nem kereste meg véleményének kikérése céljából, majd 8 pontban kifejtettük álláspontunkat, köztük a korábban már nagy vonalakban ismertetett álláspontot a privatizációról, a hatályba léptetésről, a többszintű és garanciális szabályozás hiányáról .

A javaslat azokat az, igen mérsékelt (szabadpiaci) bérlôvédelmi elôirásokat sem tartalmazza, amelyek az 1936-os rendeletben találhatók:

§ Nem határolja le a bérlet tartalmát.

§ Nem határozza meg pontosan a lakbér tartalmát.

§ Ezzel összefüggésben nem tisztázza a lakbér és az egyéb szolgáltatásokért járó dijak lehetséges körét.

§ Nem szabályozza a béremelés módját, eljárását (ezt még a hivatkozott rendelet is megprobálta egyfajta korlátok közé szoritani).

§ Nem határozza meg a bérbeadó (tulajdonos) kötelezettségeit.

§ Nem választja külön - a lehetséges körben - a bérlô és bérbeadó kötelezettségeit (szolgáltatások, fenntartás, karbantartás, házirend).

§ Nem különbözteti meg a felmondás különbözô eseteit (rendes, rendkivüli, rögtöni hatályu).

A javaslat fordulatot jelent, mert nem-hatósági jogkörként számol a lakásügyi tevékenységekkel, hanem önkormányzati tulajdonosi jogkörként. Vitatjuk ezt a megközelitést, pusztán azért, mert a valóságos viszonyok jelenleg (is) ellentmondanak ennek.

A javaslat meg sem próbálja körülirni a Fôvárosi Törvény azon pontjának tartalmát, amely ugy szól, hogy: "A Fôvárosi Önkormányzat feladat- és hatásköre a törvény keretei között a lakáshoz jutás feltételeinek, valamint az ökormányzati tulajdonu lakások cseréjének szabályozása." Arra való tekintettel, hogy a törvény alapvetôen a lakások bérletére, illetve a bérlakások elidegenitésére vonatkozik, s a bérlakások kb. fele a fôvá-rosban található, valamint arra való tekintettel, hogy a fôváros egy település ugyan, de 23 települési önkormányzat müködik a területén, szükségesnek tartjuk, hogy a törvény különös figyelmet forditson a fôváros sajátosságaira. A szabályozást tekintve speciális elôirásokat látunk indokoltnak, amelyek a lényeges tárgykörökben települési szinten összehangolt szabályozást tesznek kötelezôvé az önkormányzatok részére. (Ez történhet például az ilyen tárgyu önkormányzati rendeletalkotás speciális szabályozásával, vagy valamilyen formáju, a szabályozást magában foglaló önkormányzati társulás elôirásával.)

A kialakult bérlôi-bérbeadóí viszonyok, a lakásgazdálkodás megoldatlan tartalmi kérdései önmagukban is alapvetôen egy un. átmeneti szabályozást tesznek elsôsorban szükségessé a lakástörvény keretében.

A Részletes észrevételeket ekkor is (akárcsak korábban és később is) - részben az észrevételek, módosító javaslatok jelentősen nagy száma, részben az egész törvényjavaslat alapvető struktúrájának módosítása miatt is - egy egységes szerkezetű alternatív javaslat formájában fogalmaztuk meg.

A közgyűlési vitát követően (1992-07-16 Kgy Állásfoglalás, 1992-07-16Kgy JKV) az Általános észrevételeket a közgyűlés Állásfoglalásként elfogadta, a Részletes észrevételek finomítását a bizottságra bízta, s ezeket megküldtük az illetékes kerületi és országgyűlési szerveknek (az Országgyűlés Elnöke, az Országgyűlés Önkormányzati, Közigazgatási, Belbiztonsági és Rendőrségi Bizottsága, Alkotmányügyi, Törvény-előkészitő és Igazságügyi Bizottsága, Szociális, Egészségügyi és Családvédelmi Bizottsága, és a Belügyminisztérium részére). (1992-09 Biz Észrevételek, 1993-03 Egyeztetések) Mindez olyan körülmények között történt, hogy maga a Fővárosi Önkormányzat mindvégig hivatalosan nem kapta meg véleményezésre a törvényjavaslatot – az akkor hatályos jogszabály-alkotási törvény előírásai ellenére sem.

Miközben folyamatosan egyeztettem (vitatkoztam) a törvényelőkészítő, a kormányzati „álláspontot” képviselő, említett BM-munkatársakkal, mely javaslataink elfogadhatóak számukra, melyek nem, aközben a másik vonalon sikerült megegyeznem Pető Ivánnal, az SZDSZ elnökével, hogy az SZDSZ-es képviselők az általunk elkészített Módosító csomagot fogják támogatni az Országgyűlésben. Ez lett az általam menedzselt ún. Petô-Molnár-féle törvénymódosító javaslat-csomag, melynek megvitatására többek között 1992. október 7-én került sor részben az érdekképviseleti szervekkel, részben az SZDSZ-es városi önkormányzatok vezetőivel. (Egységes szerkezetben:1993-02 Javaslatom)

A hosszúra nyúlt (sok) bizottsági tárgyalás során azonban egyre inkább előtérbe került az ebben az ügyben egyszerre csak igen aktív Török Ferenc (SZDSZ, ügyvéd) által képviselt álláspont (néhány fővárosi – akkor még SZDSZ-es – kerületi polgármester, pl. az újpesti Derce Tamás által támogatva), s ez elbizonytalanodást, meghasonlást eredményezett az – amúgy sem túl lelkes, szilárd – SZDSZ frakción belül. Erről Eörsi János: http://beszelo.c3.hu/cikkek/gyurjak-a-lakastorvenyt)

(Közben, 1992 végén az Esély Társadalom- és szociálpolitikai folyóirat is megjelentette az 5401. sz. törvény-javaslatot, néhány olyan elemzés kíséretében, melyek nem könnyítettek a kialakult helyzeten (Esély 1992/4.).)

Már 1993-ban járunk, amikor a helyzet már-már kritikussá vált, arra kényszerültem, hogy az SZDSZ-es parlamenti képviselőknek és az SZDSZ elnökének figyelemfelhívó levelet írjak (1993-03-23 Levél SZDSZ, 1993-03 Levél képviselőknek). Végül az SZDSZ nem állt el javaslat-csomagunk bizottsági támogatásától, de persze a kormányzat képviselői a módosítási javaslatoknak csak egy – messze nem megnyugtatóan elégséges – részét fogadták be/el.

„Mellesleg”, 1993 januárjában hatályba lépett a vadonatúj 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról, s már látható volt a Lakástörvény „gyászos” végkifejlete is, s mindezek miatt lemondtam fővárosi szociális és lakásügyi bizottsági elnöki megbizatásomról (Lemondás lakástv). (Mint utóbb kiderült, ez csak az első volt a sorban, a fővárosi frakció, Demszky Gábor lemondásomat nem fogadta el.)

Mielőtt még sort került volna a plenáris szavazásra, ismét a sajtó nyilvánosságához fordultam (már időközben is rengeteg interjúban megpróbáltam álláspontomat kifejteni) (1993-06 MH), végül 1993. júliusában az Országgyűlés elfogadta A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvényt, a Lakástörvényt. Úgy gondoltam, s gondolom ma is, hogy ezzel egy valóban történelmi hiba/bűn lett elkövetve. (Valójában ezért is öltem bele ennek megakadályozásába annyi sok energiát, végül mindhiába.)

Az önkormányzatok pedig nekiláthattak, hogy 1994. január 1-ig megalkossák helyi rendeleteiket (erről egy másik Jegyzetlapon).

Ekkor, tájékoztatásként egy - Demszky Gábor főpolgármesternek írt - levélben foglaltam össze a legfontosabb gondolataimat a kialakult helyzetről (1993-08 Demszky lakás tv). Ebben azt is megemlítem, hogy

A Fôvárosi Közgyülés - mint emlékezetes - komplett módositó javaslat csomagot tett le egy évvel ezelôtt, hogy egy áttekinthetô, kiegyensulyozott, uj lehetôségeket nyitó törvény szülessen a lakásbérletekrôl. (Akkor is, most is a figyelmet eltereli, hogy lakástörvény, bérleti törvény helyett a kormány valójában egy fontos privatizációs, illetve kárpótlási törvényt készitett.)

Javaslatainkból néhány fontosat elfogadtak:

§ bérlôk és bérbeadók alapvetô jogainak, kötelezettségeinek szabályozása,

§ átvállalt feladatellátás esetén lakbérmérséklés lehetôsége,

§ fenntartásban külön megállapodások kötésének lehetôsége,

§ felmondáskori pénzbeli megállapodás lehetôsége,

§ privatizációnál a bérlô saját beruházásának figyelembe vétele,

§ max. 50%-os vételár,

§ Lakásalap, a fôvárosban Rehabilitációs alap létrehozatala stb.

Kérdéses, hogy mindezeknek lesz-e még egyáltalán jelentôsége.

Számos javaslatunkat nem fogadták el:

§ a fôvárosi szabályozás módjáról,

§ a lakbérmegállapitás,

§ a felmondás pontos szabályozásáról,

§ a bérlôk információhoz való uj jogairól stb.