1974- Egyetem - térbeli szegregáció kutatások

Jegyzetlap –

Tanulmányok az egyetemen és közvetlen utána

A „Közgázon”, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen 1974 és 1979 között számos nagyon érdekes (szabadon választható) proszemináriumon vettem részt (Berend T. Iván, Pécsi Vera, Bertalan László, Szalai Sándor és még sorolhatnám). A Népgazdaság Tervező-elemző szakon egyre inkább a gazdaságföldrajz, a területi tervezés, majd a település- és városszociológia felé orientálódtam. Ebben kiváló partnerem, szerintem igazi tutorom volt – a nálam csak néhány évvel idősebb – Ladányi János (Szelényi Iván tanítványa), aki az éppen csak megtűrt, kicsike városszociológiai tanszéki csoporton belül tartott szabadon választható városszociológiai szemináriumokat. (Szelényi Iván ekkor már emigrációban élt, Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz című könyv kéziratának külföldre juttatása miatt letartóztatták, 1975-ben kiutasították. Előtte azonban olyan – általa írt, vagy szerkesztett kötetei jelentek meg, mint A lakóhely mint közösség (Nemes Ferenccel, 1967), Az új lakótelepek problémái (Konrád Györggyel, 1969), A szocialista városok és a szociológia (1971), Társadalmi szervezés és szociológia (1973), Városszociológia (1973) – számomra ezek ebben az időszakban abszolút alapművek voltak.)

A különféle félévi záródolgozatok mellett, negyedévesen írtam a Budapest társadalmi-demográfiai szerkezetének változásai(1960-1970) c. TDK (tudományos diákköri) dolgozatomat, melyben a KSH két népszámlálásának nyilvánosan hozzáférhető alkerületi, városrendezési körzetek szerinti adatai alapján próbáltam – az említett városszociológiai olvasmányok alapján – elemezni Budapest ökológiai struktúráját, a különböző társadalmi csoportok térbeli elhelyezkedésének főbb sajátosságait és ennek összefüggéseit többek között a lakásépítéssel, ingatlangazdálkodással, lakáskiutalási rendszerrel.

Közben (szintén 1978-ban) egy – számomra meghökkentően jónak számító – adatbázisra leltem, nevezetesen az akkori BUVÁTI (Budapesti Városépítési Tervező Intézet) felméréseinek dossziéira. Ez a tervező intézet akkor már tíz éve(!) készített kérdőíves szociológiai adatfelvételeket a város különböző területein, elsősorban a városrehabilitációk (bontások), a majdani új lakásépítések (lakótelep-építések) előkészítése érdekében. Ennek lényege számomra az volt, hogy e felmérések hihetetlen gazdag adatokat gyűjtöttek össze a vizsgált területek lakosságáról és lakásviszonyaikról – viszont lényegében semennyire nem voltak fölhasználva, elemezve összehasonlító területi szempontból. (Úgyhogy én 1978 forró nyarának egy részét azzal töltöttem, hogy reggelente megjelentem a BUVÁTI-ban – melynek némileg vaskalapos kutatási csoportvezetője, Szűcs István ezt rezignáltan tolerálta -, s kézzel kiírtam a magam készítette táblázatokba a különböző BUVÁTI-s adatfelvételek adatainak tömegét. Amúgy itt ismerkedtem meg Hegedűs Józseffel és több nagyszerű munkatárssal is. Közben magam is bekapcsolódtam az éppen folyó belső-erzsébetvárosi adatfelvételbe, mely a már akkor, tehát 1978-ban tervezett rehabilitációt volt hivatva előkészíteni. Rendkívül izgalmas munka volt házról-házra végigjárni az összes lakást és minden családdal kitölteni a megadott kérdőívet.) Hasonlóan izgalmas feladat volt a már akkor tervbe vett óbudai szanálás-városrehabilitáció területét házról-házra végigjárni, s a lakókról, lakásokról egyenként adatlapot felvenni, amúgy kicsit interjúzni. Külön izgalmakat jelentett itt az ún. Mocsáros terület kutatása, ahol akkoriban még lókupec cigányok tanyái voltak...

Erre a BUVÁTI-s adatállományra támaszkodva írtam meg a Városszerkezet és a társadalmi csoportok térbeli elhelyezkedése (Okok és következmények) – Budapest példáján c. TDK dolgozatomat, mellyel 1979-ben országos első helyezést értem el. Ugyanez lett 1979-es diploma dolgozatom is (az akkori technikának megfelelően, kézzel készített táblázataim és kézzel szépen szinezett térképeim sorával). Konzulenseim Ladányi János és Hegedűs József voltak.

Néhány év múlva, 1982-ben ennek felhasználásával készült a Budapesti városrészek társadalma c. publikációm a – Magyar Bálint szerkesztette - Medvetánc,1982/4-1983/1. számában (rengeteg sajtóhibával, ami miatt kénytelen voltam apellálni a szerkesztőségnél...), majd sok év múlva az általam szerkesztett A város, a város társadalma, életforma-csoportok. Társadalomismereti szöveggyűjtemény (Budapest, 1996., Wesley János Főiskola) kötetben ugyanezen a címen publikáltam az eredeti tanulmányt felhasználva, de jelentősen átalakítva, lerövidítve.

Közben – már nem tudom milyen feladatként, talán valamilyen félévi záródolgozatként(?) – elemeztem Budapest különböző területeinek munkaerő-piaci mozgásait is az A munkaerő és a munkahelyek struktúrájának változásai Budapesten 1960 és 1976 között (Segédtanulmány) címmel, ismét a KSH rendelkezésre álló adatai alapján.

De ami ennél sokkal izgalmasabb számomra, hogy lényegében az egyetem elvégzésével egy időben, 1979-ben – munkát-pénzt keresgélve – részt vehettem a Népművelési Intézet ún. Újpest-kutatásában, melyet Berkovits György vezetett. (A Népművelési Intézetet akkoriban Vitányi Iván vezette, volt népi kollégista, s egy kisebb alternatív szociológiai intézetként működött, részben szakított az addigi hagyományokkal, s a falusi népi kultúra kutatása, értékőrzése mellett nyitott a városi kultúra tanulmányozása felé is. Vitányi bedolgozóként olyan „alternatív” fiataloknak is munkát, egzisztenciát biztosított, akiket máshol nemigen alkalmaztak volna /Berkovits György, Józsa Péter, Forgács Péter, Havas Gábor, Solt Ottilia, Kozák Gyula, Mátyus Aliz, Csalog Zsolt és a sort folytathatnám/. Lásd erről http://mek.oszk.hu/12100/12145/12145.htm)

Az Újpest-kutatás keretében először egy hagyományos vállalati kolónia, a Pamutház történetét és belső társadalmát vizsgáltam. Ehhez egy „frappáns” eszközt fabrikáltam: egy olyan adatlapot, mely A4-es formátumban tartalmazott minden kérdést a feltétlenül megkérdezendő „kemény adatokról”, a válaszokat egy A4-es kockás füzetben rögzítettem, s ezen kívül magnóval rögzítettem a beszélgetéseket – bármilyen szituációra, körülményre, testhelyzetre fölkészülve. Lakásról-lakásra jártam, mindenkivel hosszabb-rövidebb beszélgetést folytattam, már csak azért is, mert kiderült, hogy az idők folyamán egy rendkívül figyelemre méltó rokoni hálózat alakult ki a szociológiai értelemben zárt gyári telepen.

Itt is és egy másik újpesti telepen, a Mátyás téri városi házakban is az elkészült interjúkat rögtön elkészültük után legépeltem – lényegében ezek után az interjúk és az ún. kutatási jelentés után fizetett Berkovits, a kutatásvezető. Rettentő izgalmas munka volt, nagyon tetszett, nagyon-nagyon sokat tanultam belőle a városról, a történelemről, az emberekről…(Igen meglepett például, amikor az újpesti munkások és „egyszerű emberek” egyszerre csak maguktól elkezdtek mesélni 56’-ról, úgyhogy aztán ennek külön időt szántam, később külön összeállítást is készítettem ezekből az 56’-os történetekből Sorsforduló címmel, ami azonban kézirat maradt.)

De az Újpest-kutatáson kívül is, különböző kutatásokhoz kapcsolódva – főleg tanárom, Ladányi János ösztönzésére, majd Solt Ottília Tripolisz-kutatásához kapcsolódva (erről másik Jegyzetlapon) - egyfolytában jártam a városi (szegény)telepeket, sorozatban készítettem a hosszú magnós interjúkat, kutatva a területi szegregáció hétköznapi megjelenési, szerveződési formáit. (Csanádi Gábor és Ladányi János közös, a pestlőrinci ún. Állami lakótelep szanálásával foglalkozó kutatásához pl. Solt Ottíliát, az ún. Kemény-iskola egyik kutatóját kérték, hogy a kutatásban részt vevő kérdezők (egyikük voltam magam is) felkészítése érdekében írjon tanulmányt a szociológiai interjúkészítés technikájáról, módszertani problémáiról (Ottília maga is kérdezőként közreműködött a kutatásban). Így született az Interjúzni muszáj című írás.)

A telepkutatások egyik összefoglalója megjelenhetett a Népművelési, majd Művelődéskutató Intézet által kiadott (Andor Misi szerkesztette) Kultúra és Közösség periodikában Szegregáció egy budapesti telepen címmel 1980-ban, illetve Telepek Újpesten címmel 1982-ben. (Utóbbi az ún. Újpest kötetben jelent meg, Demszky Gábor A léc alatt című – az újpesti koldusokról, csövesekről szóló – írásával együtt. Ez csak azért „érdekes”, mert akkor én még a „csövesekkel” egyáltalán nem foglalkoztam, Demszkyt még nem ismertem, s nem is sejtettem, hogy majd tíz év múlva – igencsak egészen más körülmények között – együtt fogunk dolgozni mintegy 12 éven keresztül…., amúgy hasonló témákon, csak éppen kicsit sem társadalomkutatókként.)

(Közben, 1979/1980 fordulóján - Ottíliával nem csak fiatal „városi szegénység-kutatóként”, hanem közeli családi barátként is - részt vettem a SZETA megalakulásában, de erről majd egy másik Jegyzetlapon.)