Ellenzéki Kerekasztal tárgyalások (EKA)

Jegyzetlap – Ellenzéki Kerekasztal

Az ún. Ellenzéki Kerekasztal - (az akkori lengyel minta alapján) a Független Jogász Fórum segédletével, az 1989-es március 15-i tüntetést követően, az SZDSZ március 19-i küldöttgyűlésének támogatásával - 1989. március 22-én alakult meg az új pártok és szakszervezetek részvételével.

1989. június 13-án, a Nagy Imre újratemetés előtti napokban született meg a megegyezés a Nemzeti Kerekasztal tárgyalások elindításáról. Az 1989. június–szeptember között folyó Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásoknak volt egy Plenáris szintje, egy Középszintje, mely egy Politikai egyeztető bizottságból és egy Gazdasági és szociális bizottságból állt, s ezeknek voltak az ún. Szakértői szinten munkabizottságai. A Gazdasági és szociális bizottsághoz hat szakértői munkabizottság tartozott, ennek egyike volt a 2.2 A gazdasági válság társadalmi szabályozása nevezetű munkabizottság. Minden szinten ún. háromoldalú tárgyalások folytak: az egyik oldal az MSZMP képviselőiből, a másik oldal az EKA, Ellenzéki Kerekasztal képviselőiből, az MSZMP által behívott ún. harmadik oldal az MSZMP-hez kapcsolódó társadalmi szervezetek képviselőiből állt.

A 2.2 A gazdasági válság társadalmi szabályozása nevezetű munkabizottságot Ottília (Solt) vezette. Társadalombiztosítással, foglalkoztatás-politikával, szegénységgel, társadalomstatisztikával, családpolitikával és hát lakáspolitikával foglalkozó közgazdász és szociológus tagjai voltak a tárgyaló delegációnknak (többek között Csaba Iván, ifj. Fekete Gyula, Havas Gábor, Köllő János, Szűcs László, Törzsök Erika, Zám Mária és jómagam).

Először összegyűjtöttük a témajavaslatainkat, az MSZMP[1] és mi[2] is, az ún. harmadik oldal[3] is.

Az MSZMP javaslata hosszú és – szerintem – üres lózungok tömegeit tartalmazta (delegációjuk vezetője Bánfalvi István volt, a Szociális és Egészségügyi Minisztérium államtitkára), a többiek inkább tekinthetően pragmatikusnak.

A különböző dokumentumok részleteiből jól kiérződik, hogy ekkor még fogalmunk sem volt, hogy mennyire másképpen fognak működni a dolgok a jelentős változásokat követően, mint éppen akkor.

Nálam a tárgyalások vége felé sorra kerülő lakáspolitikai anyagok maradtak meg, mivel ezek tartoztak leginkább hozzám. Mind a témajavaslatokból, mind az egyébdokumentumokból[4] jól kivehető, hogy minden létezhető információt az egypárt és kormányzata birtokolt, a többiek ezektől szisztematikusan el voltak zárva. Ezért maguknak a hiteles információknak az átadása is a komoly követelések része volt. Az első oldal a kormány meglehetősen technokrata lakáspolitikai koncepcióját[5] terjesztette elő, melyben meglepően sok ponton köszöntek vissza az előző évek koncepció-vitáiban általam képviselt javaslatok. Így is bőven volt megvitatni való. De az ún. harmadik oldal lakáspolitikai javaslatai[6] sem voltak kevésbé pragmatikusak. (Persze pont a mi oldalunk javaslatait nem találom magamnál…, még a tárgyalás közben készült feljegyzésekben[7]sem találom nyomát, hisz magát nem jegyzeteli az ember)

Az MSZMP oldal álláspontját az Országos Tervhivatalból Oszlányi Zsolt képviselte, de végül az oldaljavaslat[8] egy igencsak lebutított skicc lett.

Részben e szakértői tárgyalások „komolyságát”, részben a politikai tárgyalások radikális, sürgető előrehaladását tükrözi, hogy végül a munkacsoport szintű szakpolitikai „megállapodások” csak a szeptemberi politikai megállapodás aláírását (vagy éppen nem-aláírását) követően születtek meg. A szociálpolitikára vonatkozó megállapodás-tervezet nem több egy gyors skiccnél[9], talán a nem-állami szervezetek felé történő nyitás szándékát érdemes kiemelni, a lakáspolitikai megállapodás is egy nagyon rövidke összefoglaló[10], mely a magán- és bérlakás-építés, az OTP lakáshitel-adósok problémája mellett, a bérlakás-rendszer reformjára fókuszál, lakbér-rendezéssel, lakbér-támogatással, egymással versenyző lakásüzemeltető társaságokkal.

Őszintén szólva – jó-rossz javaslatok ide, vagy oda – nekem végig az volt a benyomásom (akárcsak az előző években), hogy a tárgyaló felek inkább csak húzzák az időt a sok koncepció-javaslattal, -megbeszéléssel. (Persze azért álltuk a sarat, amire Ottília is humorosan biztatott bennünket, nyári svédországi nyaralásából hazaüzenve[11].)

A szeptember 18-án lezárult Nemzeti Kerekasztal tárgyalásokat követően az Ellenzéki Kerekasztal még egy ideig működött (ekkor készült pl. az a levél[12], melyben munkabizottságunk hiányolja a szakértők szélesebb körű bevonását a Parlament megalakuló Társadalombiztosítási Bizottsága munkájába).

A háttérhez még hozzátartozik, hogy közben már NDK-s menekültek tömegei töltötték meg a német nagykövetséget, a Balaton partját és a Csillebérci úttörő tábort, szeptember 11-én hivatalosan is megnyílt a magyar határ a nyugatra távozni szándékozó keletnémet állampolgárok előtt, november 9-én este „leomlott” a berlini fal, október 23-án először lehetett szabadon megünnepelni az 56-os forradalmat a Kossuth téren, november 26-án lezajlott a sikeres ún. négyigenes népszavazás, decemberben csúfosan megbukott a Ceaucescu-rendszer.

[1] 1989-07-18 MSZMP Témaajánlat

[2] 1989-07-25 Témaajánlat

[3] 1989-09 Lakpol Harmadik oldal javaslat

[4] 1989-09 Lakás javaslat Harmadik fél

[5] 1989-09 Lakáskoncepció Kormány javaslat

[6] 1989-09 Lakpol Harmadik oldal javaslat

[7] 1989-09 EKA Kézijegyzet lakás

[8] 1989-09 Lakpol MSZMP javaslat

[9] Szocpol megállapodás tervezet

[10] 1989-09-22 Lakpol megállapodás tervezet

[11] 1989-08 EKA Ottília levele

[12] 1989-11-07 Parlamenti bizottságnak Levél